Halálos születésnap - részlet

Részlet a 1. fejezetből:

- Eve, kedves - nyögte, és minden erejét össze kellett szednie, hogy ne reszkessen. - Ne azt vedd fel.
- Micsoda? - állt meg Eve, pedig fél karját már beledugta a dzseki ujjába. - Ez egy könnyű, nyári ruhadarab, és a fegyveremet is eltakarja.
- Nem megy a nadrágodhoz - lépett Roarke a felesége szekrénye elé, és kivett egy hasonló anyagú és vastagságú dzsekit, aminek a színe, ellentétben azzal, amit Eve választott, illett a khakinadrághoz. - Ez már sokkal jobb.
   - Nem divatbemutatóra készülök - ennek ellenére Eve átöltözött, mert könnyebb volt ruhát cserélni, mint vitatkozni. 
   - Na látod - bújt vissza Roarke a szekrénybe, és egy pár rövid szárú, barna bőrből varrt bakanccsal a kezében egyenesedett fel újból. 
   - Ez meg honnan van? 
   - A szekrénytündér hozta. 
   Eve gyanakodva a lábbelire meredt, majd egyik ujjával óvatosan megbökte. 
   - Nincs szükségem új cipőre. Különösen most, hogy a régit már sikerült kitaposnom. 
   - Ha ezzel az állapotára céloztál, akkor meglehetősen finoman fejezted ki magad. Próbáld fel. 
   - Össze fogom keverni - dünnyögte Eve, ennek ellenére leült a heverő szélére, és felhúzta a lábára az új bakancsot. Olyan simán csúszott a lábára, mintha vajjal kenték volna be. 
   Amitől csak még haragosabb pillantásokkal méregette Roarke-ot. Talán kézzel varratta, külön az ő számára, számtalan üzemének egyikében, és minden bizonnyal többe került, amit egy adagos New York-i rendőr két hónap alatt megkeres. - És ehhez mit szólsz? A szekrénytündér még azt is tudja, mekkora a lábam. 
   - Lenyűgöző barát. 
   - Felteszem, teljesen hiábavaló lenne azt magyarázni neki, hogy egy nyomozónak semmi szüksége drága, flancos lábbelire, amit talán egy apró olasz apáca varrt. 
   - A szekrénytündér tudja, mit akar - simogatta meg Roarke a felesége haját, és kicsit megemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen. - Ráadásul imád téged. 
   Eve gyomra megrándult a férje szavainak hallatán. Gyakran gondolkozott már azon, miért nem fullad bele egyszerűen Roarke tengerkék szemeibe. 
   - Olyan átkozottul gyönyörű vagy - de nem gondolta volna, hogy ezt hangosan is kimondja, és amikor meghallotta a saját hangját, majdnem összerándult. Utána látta, hogy a férje szélesen elvigyorodik. 
   Egy ifjú, ír istenség. Feltehetően a régmúlt korok egyikében így nevezték volna. Mert hiszen nem viselkedtek az istenek csábítóan, könyörtelenül, miközben tökéletesen tudatában voltak saját hatalmuknak? 
   - Mennem kell - állt fel gyorsan Eve, de mivel Roarke tapodtat sem mozdult, egyenesen nekiütközött a testének. - Roarke. 
   - Igen, mindkettőnknek ideje visszatérni a valóságba. De... - simított végig hosszan a felesége oldalán, és ez a birtokló mozdulat emlékeztette Eve-t, hogy mire képesek Roarke hosszú, ügyes ujjai a testével. - De szerintem egy búcsúcsókra még bőven jut idő. 
   - Azt akarod, hogy búcsúzóul megcsókoljalak? 
   - Igen, azt akarom - felelt Roarke, de olyan dallamosan, hogy Eve felkapta a fejét. 
   - Aha - markolt bele Roarke vállig érő, fekete hajába Eve, maga felé rántotta, és szenvedélyesen megcsókolta. 
   Közben érezte, ahogy hevesen megdobban a szíve, akárcsak a sajátja. Erezte, hogy ők ketten egymáshoz tartoznak. Kéjesen felnyögött, és teljesen beleadta magát a csókba. 
   Majd kiszakította magát a férje ölelő karjai közül, és gyorsan olyan távol lépett Roarke-tól, hogy ne érhesse el. 
   - Viszlát, nagyfiú - kiáltott vissza, miközben leszaladt a lépcsőn. 
   - Maradj egészben, hadnagy - sóhajtott nagyot Roarke, miközben visszaült a heverőre. - Most pedig - fordult a macska felé - áruld el, mibe fog nekem kerülni, hogy ismét barátok legyünk? 

(...)

Nagy lendülettel belépett a nyomozók közös irodájába, készen arra, hogy megküzdjön bármivel, ami az útjába akad. 
   Baxter nyomozó felnézett a munkájából, és halkan elfüttyentette magát. 
   - Hűha, Dallas. Subidubi. 
   - Micsoda? - nézett hátra zavartan Eve, majd hirtelen felfogta, hogy Baxter vigyora neki szól. - Beteg ember vagy, Baxter. De azért megnyugtató, hogy bizonyos dolgok sohasem változnak. 
   - A szokásodtól eltérően te csípted ki túlságosan magad - állt fel Baxter, és megkerülte az íróasztalát. - Csinos - tette hozzá, miközben hüvelyk- és mutatóujja között morzsolgatta Eve hajtókáját. - Egy nyamvadt divatbáb lettél, Dallas. Szégyent hozol a többiekre. 
   - Ez csak egy dzseki - nyögte ki Eve. - Fejezd be. 
   - És milyen barnára sültél. Vajon mindenütt? 
   Eve kegyeden mosolyra húzta a száját. 
   - Azt akarod, hogy szétrúgjam a segged? 
   Baxter jókedvűen megcsóválta az egyik ujját. 
   - Mi az ott a füledben? - és ahogy Eve zavartan a fülcimpájához emelte a kezét, Baxter úgy pislogott, mintha meglepődött volna. - Azt hiszem, fülbevalónak hívják. És ez is roppant csinos. 
   Eve megfeledkezett róla, hogy nem akasztotta ki a füléből a karikákat. 
   - Miközben szabadságon voltam, hirtelen megszűnt a városban a bűnözés? Mert különben nem lenne időd a megjelenésemet kritizálni. 
   - Csak hangot adtam az elképedésemnek, hadnagy. Teljesen elképesztett ez a divatbemutató. Új bakancsok? 
   - Kapd be - pördült meg Eve, amikor meghallotta a háta mögött felharsanó nevetést. 
   - És visszatért - jelentette ki dörgő tapsorkán közepette Baxter. 
   Idióták, gondolta Eve, miközben sebesen az irodája felé tartott. A New York-i rendőrkapitányság nem más, mint komplett idióták gyülekezete. 
   Jézusom, mennyire hiányoztak. 
   Átlépte az irodája küszöbét, majd megtorpant, és csak bámult, kidülledt szemekkel. 
   Az asztalán rend fogadta. Mi több, tiszta volt. Valójában az egész irodát kitakarították. Mintha a távollétében valaki belopózott volna, aki felszívta az összes port, eltüntette a padlóba ivódott mocskot, és mindent tisztára suvikszolt maga után. Eve gyanakodva húzta végig a falon a hüvelykujját. Igen, minden kétséget kizáróan friss festéket érzett. 
   Összevonta a szemöldökét, és tovább vizsgálódott. Az irodája apró helyiség volt, egyetlen keskeny ablakkal, egy ütött-kopott - ám immár tiszta - íróasztallal, és egypár megfakult huzatú fotellel. Az irattartó szekrény is csillogott. A tetején pedig egy cserépben valami növény zöldellt, és szemlátomást remekül érezte magát.
   Eve halk, aggodalmas sikollyal ugrott az irattartóhoz, és kirántotta az egyik fiókot. 
   - Tudtam, tudtam, tudtam. Az a gazember megint átvert. 
   - Hadnagy?
   Eve vicsorogva pillantott hátra. Az ajtóban a segédje állt. Keményített, tipp-topp egyenruhájában remekül illett a rendbe tett irodához. 
   - Az a nyomorult csokoládétolvaj rábukkant a rejtekhelyemre. 
   Peabody csücsörített. 
   - A csokid az akták között van - hajtotta félre a fejét. - Ha jól emlékszem, az E betű alatt. 
   - E, mint enyém, hogy a fene enné meg - lökte vissza Eve bosszúsan a fiókot. - Amikor szabadságra mentem, itt felejtettem. Mi a csoda történt itt, Peabody? Ha nem láttam volna a névtáblát az ajtón, el sem hinném, hogy ez az én irodám. 
   - Mivel nem voltál itt, megragadtuk az alkalmat, kifestettünk, és egy kicsit rendet tettünk. Már nagyon rendetlen és koszos volt minden. 
   - De nekem tetszett. Hová tettétek a cuccaim? - kérdezte ellentmondást nem tűrően. - Maradt még némi elintéznivalóm a Dunwood-üggyel kapcsolatban, át kell néznem a boncolási jegyzőkönyvet, megírni a jelentésemet... 
   - Gondom volt rá. Mindent megcsináltam, amit csak tudtam, amit meg nem, azt lefűztem egy iratgyűjtőbe - mosolyodott el vidáman Peabody. 
   - Elvégezted a papírmunkát? 
   - Igen, hadnagy. 
   - És elintézted, hogy rendbe szedjék az irodámat? 
   - Úgy vettem észre, néhány sarokban már mászni kezdett a kosz. De végeztem velük.
   Eve lassan a zsebébe csúsztatta a kezét, és hintázni kezdett a sarkán. 
   - Ezzel azt akarod közölni, hogy nem hagyok neked elég időt a mindennapi tennivalóidra? 
   - Egyáltalán nem. Isten hozott újra köztünk, Dallas. És hű, azt kell mondanom, hogy félelmetesen nézel ki. Divatos a ruhád. 
   Eve az íróasztala mögött álló székbe vetette magát. 
   - Általában hogy a fenébe szoktam kinézni? 
   - Ezt költői kérdésnek szántad? ....

További könyvinformáció
Share:

2 megjegyzés:

  1. Ez ma nagyon jól esett! :) Sikerült a mai vizsgáááááám, úgyhogy ez egy tökéletes ajándék mára nekem! :D
    Köszi az új részt, már nagyon várom, hogy folytassam a sorozatot! :)

    VálaszTörlés
  2. Örülök neki :) és persze GRATULÁLOK a vizsgádhoz :)))

    VálaszTörlés

„Van egy holttestünk, amely úgy néz ki, mint az egyik nyomozó, egy ház tele hollywoodi hírességekkel, és egy médiagépezet, ami úgy fogja felfalni az egészet, mintha csokoládé lenne.”
#34 Halálos híresség

Megjelent:

Népszerű bejegyzés

Archívum