Egy erőszakos haláleset és egy lopott műkincsekkel teli páncélterem miatt Eve Dallasnak egyszerre kell régi és friss bűnügyekkel megbirkóznia.
A multimilliárdos Nathan Barrister halálát egy ametiszttömbbel a tarkójára mért ütés okozta – mellette résnyire nyitott ajtajú páncélterem, tele felbecsülhetetlen értékű festményekkel, ékszerekkel és műkincsekkel. Eve Dallas hadnagy férje, Roarke – aki fiatalkorát tolvajként töltötte Írországban – legalább kettőt fel is ismer a lopott tárgyak közül. A helyszínen minden arra utal, hogy a betörőt megzavarták. Viszont mindössze egyvalami hiányzik.
Később kiderül, hogy a páncélterem valójában az áldozat néhai apjáé volt, és senki sem tudott róla, amíg a közelmúltban a ház felújítása során véletlenül bele nem botlottak. A lakók, hogy megvédjék a család és a cégük jó hírét, elkezdték keresni a módját, hogy névtelenül, a rendőrséget megkerülve mindent visszajuttassanak az eredeti tulajdonosoknak – legalábbis így magyarázták Eve-nek. Most viszont rendőrök nyüzsögnek az elegáns otthonukban, és egy sokkal súlyosabb és véresebb ügy megoldásán dolgoznak.
Nathan Barristert mindenki jó embernek, nagyvonalú munkaadónak, odaadó férjnek és apának ismerte. Ami az ő apját illeti – világosan látszik, hogy neki voltak titkai. Most Eve-nek és csapatának a feladata, hogy kinyomozzák, vajon ezek a titkok okozták-e Nathan Barrister halálát – és a gyilkosságot hirtelen felindulásból követték el, vagy bosszúból.
A blow to the head with a block of amethyst has left multibillionaire Nathan Barrister dead--while nearby, a vault, its door ajar, sits filled with priceless paintings, jewelry, and other treasures. Lieutenant Eve Dallas's husband, Roarke--who misspent his youth in Ireland as a scrappy thief--recognizes at least two stolen pieces among the hoard. The crime scene suggests a burglar caught in the act. But only one item seems to be missing. Then it's revealed that the vault had actually belonged to the victim's late father--and no one in the household knew it was there until a recent remodeling project exposed it.
To protect the family name and business, they explain to Eve, they'd been looking for a way to return the ill-gotten gains anonymously and avoid the police. But now the police are all over their elegant house, and have a bigger, bloodier mystery to solve. By all accounts, Nathan Barrister was a good man, a generous employer, a devoted husband and father. As for his father--he clearly had secrets. Now it's up to Eve and her team to find out if those secrets got Nathan killed--and if it was a crime of passion or revenge.


0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése