Halálos ártatlanság - részlet

Részlet a 2. fejezetből:

Alig lépett be az ajtón, alig szippantott bele a kellemesen hűvös levegőbe, máris szembesülnie kellett Summerset, Roarke mindenes komornyikja látványával, amire pedig egyáltalán nem vágyott.
– Igen, elkéstem a vacsoráról – közölte Eve, mielőtt Summerset kinyithatta volna a száját. – Igen, siralmas feleség vagyok, az emberi nem legalja. Alacsony a származásom, nem viselkedek udvariasan, és egyáltalán nem törődök az illemszabályokkal. Meztelenül kellene végigvonszolni az utcán, és aztán megkövezni.
   Summerset felvonta az egyik ősz szemöldökét.
   – Nos, azt hiszem, ez fedi a valóságot.
   – Rendben, ezzel is megtakarítottunk egy kis időt – indult felfelé az emeletre Eve. – Roarke már hazajött?
   – Pár perce érkezett meg – nézett utána kissé ingerülten Summerset, mivel Eve megfosztotta a kritizálás lehetőségétől. Legközelebb gyorsabbnak kell lennie.

   Amikor már biztosra vette, hogy Summerset elpárolgott, Eve megállt az egyik számítógép-terminál mellett.
   – Hol van Roarke?
   JÓ ESTÉT, KEDVES EVE. ROARKE AZ IRODÁJÁBAN TARTÓZKODIK.
   – Ezt magamtól is kitalálhattam volna – az üzleti vacsora utózöngéje, gondolta Eve, és kísértésbe esett, hogy egyenesen a hálószoba felé vegye az irányt, és fejest ugorjon a zuhany alá. De a bűntudat a férje irodája felé hajtotta.
   Az ajtó nyitva állt. Már a folyosóról hallotta Roarke hangját.
   Biztosan egy tervezett üzleti megállapodás részleteit finomítgatja. Minden bizonnyal azért, amiről a vacsoravendégeivel is beszélgetett. De magukra a szavakra nem figyelt oda. 

   Roarke csábítóan költői hangja még azoknak a nőknek is feltűnt, akiknek amúgy fogalmuk sem volt a költészetről. Benne volt egész Írország, és különösen lágy dallamot kölcsönzött még az amúgy meglehetősen száraz tényeknek, adatoknak is. 
   És ez a hang remekül illett Roarke arcához is. Kiugró arccsontja, mélykék szeme, telt, határozott ajkai, melyeket mintha egy különösen jókedvű isten vésett volna kőbe, hűen tükrözték a vad, kelta szépséget.
   Eve az ajtóhoz lépett, és látta, hogy a férje az ablak előtt áll, és kifelé bámul, miközben az
elektronikus noteszének diktál. A haját hátrafésülte, a dús, selymes zuhatag csaknem a válláig ért.
   Még mindig azt a fekete öltönyt viselte, amiben vacsorázni ment. Ha valaki ránézett, egy elegáns üzletembert látott maga előtt, aki őrülten sikeres és tökéletesen udvarias. Mindig vigyázott magára, de Eve tudta, hogy a felszín alatt ott lapul egy veszélyes kelta, aki minden pillanatban előtörhet. 

   És ezt mint mindig, szörnyen csábítónak találta. Ennek egy szilánkját most is észrevette, ahogy Roarke elfordult az ablaktól, és egy pillanatra összeakadt a tekintetük.
   – Továbbítsd a feljegyzést – utasította Roarke a számítógépet –, de előbb készíts róla másolatot, és helyezd el a Hagerman-Ross aktában. Hello, hadnagy.
   – Szia. Sajnálom, hogy nem mehettem el a vacsorára.
   – Nem, egyáltalán nem sajnálod.
   Eve zsebre vágta a kezét. Saját maga is nevetségesnek érezte, de valósággal viszketett, annyira hozzá akart érni a férjéhez.
   – Azért nagyrészt valóban sajnálom. 

   Roarke elvigyorodott.
   – Nem unatkoztál volna annyira, mint gondolod.
   – Talán igazad van. Viszont ha mégis, akkor kómába esek. Ennek ellenére nagyon sajnálom, hogy cserbenhagytalak.
   – Nem hagytál cserben – lépett a felesége mellé Roarke, mutatóujjával kissé megemelte az állát, és finoman megcsókolta. – Jobb is, hogy nem kellett mentegetőznöm, amiért valami ügyhöz hívták a feleségemet. A gyilkosság mindig feldobja a könnyed, vacsora utáni beszélgetéseket. Ki halt meg?
   – Két külvárosi fickó. Egy kisstílű kábítószer-kereskedő szétverte a szomszédja fejét egy baseballütővel, majd nekiesett a feleségének és a helyszínre érkező rendőrnek. Ez utóbbi végül leterítette.
   Roarke felvonta az egyik szemöldökét. Tovább, gondolta. Sokkal több aggodalom sugárzik a szemedből, mint amennyit ezzel a pár szóval elárultál.
   – Ez nem hangzik olyan rettenetesnek, ami miatt bent kellett volna töltened az estédet.
   – Truehart lőtte le.
   – Ó – tette Eve vállára a kezét Roarke, és finoman megmasszírozta. – Hogy történt? 

   Eve szóra nyitotta a száját, majd becsukta, és odébb ment néhány lépést.
   – A francba. Francba, francba, francba.
   – Ennyire kemény?
   – Ha egy kölyök elveszti a szüzességét, az mindig nagyon kemény. 

   Roarke megsimogatta a konzolon átsétáló, kövér macskát, majd finoman odébb lökdöste Galahadet.
   – Érdekesen fogalmazol.
   – Akadnak rendőrök, akiknek egész életükben egyszer sem kell elsütniük a fegyverüket. Ez a fiú pedig alig egy éve húzott egyenruhát magára, és máris megölt egy embert. Ez mindent megváltoztat.
   – Veled is így történt? Téged is megváltoztatott, amikor szolgálatban először meg kellett ölnöd valakit? – tette hozzá Roarke, mivel mindketten tudták, hogy Eve már jóval azelőtt elvett egy életet, mielőtt megkapta a jelvényét...


További könyvinformáció....
Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

„Van egy holttestünk, amely úgy néz ki, mint az egyik nyomozó, egy ház tele hollywoodi hírességekkel, és egy médiagépezet, ami úgy fogja felfalni az egészet, mintha csokoládé lenne.”
#34 Halálos híresség

Megjelenés: január!

Népszerű bejegyzés

Archívum