Eve igyekezett csendben kilopózni a házból. Még hajnali ötre sem járt az idő, de tudta, hogy Summerset már felkelt. Amikor csak tudta, elkerülte a találkozást Roarke házvezetőjével - vagy bármilyen cím is illesse meg azt az embert, aki mindenről tudott, minden munkát elvégzett, és Eve véleménye szerint túl gyakran ütötte bele szikár orrát a magánügyeibe.
A legutóbbi ügye közelebb hozta ugyan őket egymáshoz, ennek ellenére gyanította, hogy Summerset éppúgy kerüli a vele való találkozást, mint annak előtte.
Erre gondolt, miközben szórakozottan megmasszírozta az oldalát. Még mindig sajgott, különösen reggelente, vagy egy hosszú, fárasztó napot követően. A saját fegyveréből kilőtt, bénító sugárnyalábbal való találkozás olyan élmény volt, amit nem szívesen élt volna át ismét. De valahogy ennél is kellemetlenebbnek találta, hogy utána elkellett viselnie Summerset ápolását, mivel olyan gyengének érezte magát, hogy képtelen volt belerúgni a csontos fenekébe.
Becsukta az ajtót, mélyet szippantott a hűvös, decemberi levegőből, majd elkáromkodta magát.
Előző este a lépcső lábánál parkolta le a kocsiját - főleg azért, mert tudta, hogy ezzel az őrületbe kergeti Summersetet. Summerset pedig beállt vele a garázsba - mivel tisztában volt vele, hogy ez meg őt idegesíti. Eve morgolódott, mert elfelejtette magával hozni a garázsnyitót éppúgy, mint a kocsi távirányítóját. Nekiállt megkerülni a házat. A bakancsa alatt ropogtak a fagyott fűszálak. A füle hegyét, akárcsak az orrát, pillanatok alatt vörösre csíptea hideg.
A fogát csikorgatva húzta le a kesztyűjét, úgy ütötte be az ajtó melletti billentyűzeten a nyitókódot, majd belépett a fűtött, meleg garázsba.
Két, csillogó sorban álltak egymás felett a kocsik, motorok, légibiciklik, és volt ott még egy egyszemélyes minikopter is. Az ő szolgálati, bézsszínű járműve úgy festett közöttük, mint korcs a vadászebek között. De legalább új, emlékeztette magát, miközben beült a kormány mögé. És minden alkatrészében működőképes.
Olyan simán indult, mint egy álom. A motor dorombolt. Eve parancsszavára a ventilátorok langymeleg levegőt kezdtek fújni az utastérbe. Sorban villantak fel a kontrollfények, majd egy szelíd hang közölte, hogy az összes berendezés kielégítően működik.
A régi kocsijával a kínok kínját kellett elszenvednie.
Simán gurult ki a garázsból, és a vaskapu felé vette az irányt, melynek szárnyai közeledtére csendesen kitárultak.
Ezen az exkluzív környéken csendesek és tiszták voltak az utcák. A hatalmas park szélén álló fák vékony, csillogó zúzmararétegbe öltöztek. A sötét árnyékok között a drogdílerek és a verőlegények talán épp most fejezték be az éjszakai műszakot, de Eve mindössze a széles sugárutakat és a csillogó kőből rakott házakat látta a csendes, hajnal előtti szürkületben.
Több háztömbnyi utat meg kellett tennie, mire a szeme elé került az első, rikítóan ízléstelen hirdetőtábla. A kipirosodott arcú Télapó mániákus vigyora egy drogos törpét juttatott az eszébe. A rénszarvasok húzta szánban ho-ho-hó-zó öreg fennhangon figyelmeztette a járókelőket, hány napjuk maradt még arra, hogy beszerezzék a karácsonyi ajándékokat.
- Aha, aha, hallak. Te hájas gazember - lépett a fékre Eve egy piros lámpa előtt. Eddig még soha nem kellett aggódnia az ünnepek miatt. Csak annyi volt a dolga, hogy találjon valami nevetséges apróságot Mavisnek, esetleg valami ehetőt Feeneynek.
Senki mást nem tartott olyan sokra, hogy megajándékozza.
De mit vehetne egy olyan férfinak, akinek nemcsakhogy mindene megvan, de még azoknak a gyáraknak és üzemeknek a nagy részét is birtokolja, ahol az ajándékok készülnek? Egy olyan asszonynak, mint neki, aki ki nem állhatta a délutáni lökdösődést az üzletekben, ez súlyos dilemmát jelentett.
A karácsony, amikor Télapó elkezdi járni a Nagy Alma bevásárlóközpontjait, úgy hiányzott neki, mint a zabszem a fenekébe.
Ennek ellenére az átlagosnál jobb hangulatban vette az akadályt a Brodwayn. Itt a nap huszonnégy órájában, a hét minden napján beállt a forgalom. A sofőrök veszekedtek a többnyire részeg gyalogosokkal. A mozgóárusok reszkettek a hidegtől a füstölgő grill-lapok mellett. De nem hagyták ott a nehezen megszerzett helyeiket.
Eve egy hajszálnyira lehúzta az ablakot, és máris betört a kocsiba a sülő gesztenye és a szójadogok illata, valamint a füst és a tömeg bűze. Egy ember fülsértő egyhangúsággal kántált a világ végéről. Egy taxis a kürtjével folyamatosan sértette a csendrendeletet, mert nem tudott előrehaladni a lámpája fényében hömpölygő gyalogosáradattól. A feje fölött egy korai légibusz kipufogója durrogott kedvesen, és az elsőként bekapcsolt, villogó reklámfeliratok is csábítani kezdték a városlakókat a vásárlásra.
Elnézte, ahogy két nő püfölni kezdi egymást. Utcai csetepaté. A bárcások errefelé ugyanolyan határozottan ragaszkodnak a helyeikhez, akárcsak azok, akik ételt és italt kínálnak. Már arra gondolt, hogy kiszáll, és véget vet a küzdelemnek, amikor a kis szőke lefejelte a nagydarab vöröset, majd úgy elszaladt, mint a nyúl.
Kitűnő taktika, ismerte el Eve, de a vörös a következő pillanatban már talpon is termett, és miközben a fejét rázta, ocsmányságokat ordított a menekülő után.
Ez New York, gondolta Eve szeretettel...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése