A következő címkéjű bejegyzések mutatása: idézetek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: idézetek. Összes bejegyzés megjelenítése

Ünnepi hangulat...

Részlet a Halálos emlék című regény 18. fejezetéből:


- ... Felhívtam a labort, de csak a "Jingle Bell Rock"-ot tudtam meghallgatni, és azóta egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből a dallamot.
A macska otthagyta Summersetet, és Eve ölébe ugrott, majd dagasztani kezdte a combját.
- Nálad is próbálkozik - intett Roarke a poharával. - A süteményt akarja, de nálam vagy Summersetnél nem jutott semmire.
- Felejtsd el az édességet, Pufi - emelte Eve a macskát az arca elé, hogy az orruk csaknem összeért. - Viszont neked is hoztam valamit - tette le, majd felállt, odament a fához, és amikor visszatért, egy doboz volt a kezében.
Egy macskákhoz méretezett agancsot és egy játékegeret vett elő belőle.
- Galahad túl büszke ahhoz, hogy felvegye, az ostoba játékokhoz pedig túl lusta - tiltakozott Summerset.
Eve felhorkant.
- Macskamenta - lengette meg Galahad orra előtt az egeret. - Aha, jól csinálod - folytatta, amikor a macska a hátsó lábára állt, és mellső mancsával megragadta a játékot. - Ez a macskák Zeusa.
Miközben Galahad  elbűvölten pofozta új  játékát, Eve óvatosan a fejére helyezte az agancsot.
- Oké, tényleg nagyon ostobán festesz benne, szóval ez az egész csak a  ma estére szól. Mi, emberek mindig szeretünk kiszúrni az állatokkal.
- Vajon megpróbálja megenni - találgatta Roarke -, vagy inkább szeretkezik vele?
- Erre még csak gondolni sem akarok. De legalább  már nem a sütemény jár a fejében - ült vissza Eve a helyére, majd Roarke ölébe tette a lábát, és amikor a férje szórakozottan végigsimított  a vádliján, Summerset hirtelen úgy érezte, mennie kell.
- Készítettem egy egyszerű vacsorát.  Én majd az egyik barátomnál eszek a városban.
Magának vannak barátai?, bukott ki csaknem a  kérdés Eve-ből, de Roarke még idejében megszorította a bokáját.
- Ott lesz a konyhában.
- Jó szórakozást.
- Meglesz.  Nektek is - szorította meg ismét a felesége bokáját Roarke.
- Izé, aha. Kellemes karácsonyt.
Amikor kettesben maradtak, Eve megrántotta Roarke karját.
- Nem higgadnál le? Épp mondani akartam.
- Nagyon jól tudom, hogy mit akartál mondani, de azt szeretném, hogy most egy napra béke és nyugalom költözzön a házba.
(...)

Később, Roarke biztatására, kinyitotta az egyik dobozt. Ezt azért kapod, hogy jól érezd magad, magyarázta a férje. Eve el sem tudta képzelni, hogyan érezhetné rosszul magát egy erdőzöld kasmírköntösben.
A tűz mellett vacsoráztak, és pezsgővel öblítették le az egyszerű homárt, amelyet Summerset készített. Amikor Roarke a nyomozásról kérdezte a feleségét, Eve a fejét rázta. Arra gondolt, joguk van egy éjszakára kizárni a világukból a vért és a halált. Abból a világból, amelyben törökülésben ülnek a karácsonyfa alatt, akár a gyerekek, és egyre csak tépkedik a dobozokról a színes csomagolópapírt.
- Roarke szerint a világ? - olvasta le Eve az egyik diszk címkéjét.
- Feeney segített megcsinálni. Oké, javarészt Feeney csinálta, de az én ötletem volt. A  holovetítő és a számítógép is le tudja játszani.
Eve vett még egy süteményt. Már csaknem rosszul lett a sok cukortól, de hát mi másra való a karácsony?
- Személyre szabott játék. A semmiből kell indulni. A játékosnak kezdetben nincs semmije. Pénzt kell keresni, majd céget és országot alapítani, építkezni, háborúzni. Sok játékos közül választhatsz, mindnyájan szerepelünk benne. Többen is játszhatják egyszerre. Le kell győzni az ellenfeleket. A játékos beszélgethet a többiekkel, kereskedhet, de lophat  is. Viszont nagyon kell vigyáznia a csapdákkal, mert könnyen nincstelenül, összetörve végezheti, vagy az ellenség karmai között. A cél, hogy meghódítsa az egész világegyetemet. Nagyon jó a grafikája.
- Benne vagy?
- Aha.
- Hogyan veszíthetek?
- Nagyon nehéz játék. Feeney hetekig gyakorolt vele, mégsem tudott a tizenkettedik szintnél feljebb jutni. Eléggé megviselte a dolog. Mellesleg arra gondoltam, hogy ha már a való életben sohasem lopsz, legalább a virtuális térben kipróbálhatod, hogy milyen érzés. De a legszebb ajándék az, hogy van valakim, aki szeret - hajolt előre Roarke, és megcsókolta a feleségét. - Köszönöm. Most te jössz.
- Már milliónyi dobozt kinyitottam.
- Mindjárt vége. Ezt nézd meg.
Eve letépte a szalagot, és Roarke nyaka köré fonta. A dobozban egy ezüstnyelű nagyítót talált.
- Hagyomány - magyarázta Roarke. - Mit ér egy detektív nagyító nélkül?
- Ez nagyszerű! - emelte fel Eve a kezét, és nézegetni kezdte a nagyítóval, majd elvigyorodott, közelebb húzódott Roarke-hoz, és őt is megnézte. - Jesszusom, így még csinosabb vagy - fordította a hortyogó macska felé. - Köszönöm.
Amikor Roarke ujjával a szája felé bökött, Eve úgy tett, mintha csak nehezen akarná teljesíteni a kérését, de végül mégiscsak megcsókolta.
- A változatosság kedvéért te is bonts ki egyet - nyomott Eve egy dobozt a férje kezébe, miközben a nagyítóval játszadozott. - Ha gyerekkoromban lett volna egy ilyenem, őrületbe kergetem az embereket.
- Mindenesetre sokkal hasznosabb, mint a legtöbb játék - pillantott fel Roarke, és látta, hogy Eve ismét őt vizsgálja a nagyítóval, mire meghajolt feléje. - Lássuk, mit kaptam.
Kinyitotta a dobozt, és óvatosan kiemelte belőle az antik zsebórát.
- Eve, ez csodálatosan gyönyörű.
- Ez is régi. Tudom, mennyire szereted a régi tárgyakat, és úgy gondoltam, kiteheted a polcra a többi ódon cucc közé. Gravíroztattam - tette hozzá, amikor Roarke felpattintotta a fedelét -, de szerintem...
- "Megáll az idő" - olvasta el halkan Roarke, majd Eve felé fordította elbűvölő, kék szemét, és csak nézte.
- Úgy érzem, valóban megáll - fogta meg a férje kezét. - Aha, megáll.
Roarke közelebb húzta magához, és megcsókolta a nyakát, az arcát, és amikor végzett, akkor sem engedte el.
- Igazi kincs. Akárcsak te.
- Ez nagyon jó - suttogta Eve. Nem a tárgyak, tette hozzá gondolatban, és tudta, hogy Roarke pontosan érti. Nem a tárgyak, hanem maga az  ajándékozás. - Szeretlek. Végre tudom, milyen a szerelem.
Roarke felnevetett, újra megcsókolta, majd elengedte.
- Még egy hátravan.
Biztosan megint valami ékszer, merengett Eve az apró csomag láttán. Ez az ember egyszerűen imádja teleaggatni csillogó vacakokkal. Viszont amikor kinyitotta a dobozt, először arra gondolt, hogy nem egyszerűen csak csillog. Csaknem megvakult a ragyogástól.
Egy pár gyémánt fülbevalót kapott. A három kerek kő virágszirmot formáló gyémántkoszorún függött.
- A mindenit! - nyögte Eve. Amikor Roarke csak mosolygott, hirtelen megértette. - Big Jack gyémántjai, a Negyvenhetedik utcai ékszerrablásból. Mindössze ennyit találtak meg.
- Ezt is csak közel ötven év után.
- Ezeket elkobozták.
- Nem loptam el - nevetett fel, és a magasba tartotta a játékdiszket. - Emlékszel? Manapság  már csak a virtuális térben  bűnözök. Teljesen  törvényes csatornákon keresztül jutottam hozzá. Megérdemelte, hogy újra napvilágra  kerüljön. Megérdemelt téged. Nélküled nem más, csak játékszer. Nélküled, hadnagy, nem karácsony a karácsony.
Eve-et nagyon megérintették Roarke szavai.
- Hadd nézzem csak! - vizsgálta meg nagyítójával az ékszert. - Gyönyörű.
- Azt hinné az ember, hogy egy kitüntetés.
- Sokkal fényesebb, mint a testület által osztogatott kitüntetések - próbálta fel Eve, mert tudta, hogy ezzel  örömet szerez Roarke-nak.
- Illik hozzád.
- Az efféle csecsebecsék mindenkin megteszik a kellő hatást - de szorosan magához ölelte a férjét. - Az jelenti benne a legtöbbet, hogy tudom, honnan származik, és hová került. Én... -  húzódott el hirtelen, kerekre tágult szemmel. - Az egész kollekciót megvetted, igaz?
Roarke félrehajtotta a fejét.
- És még azt mondják, nem vagy mohó.
- Én nem is, ellentétben veled. Az egészet megvetted. Tudom.
Roarke végigsimított a gödröcskén Eve álla alatt.
- Azt hiszem, innunk kellene még  egy kis pezsgőt. Szemmel láthatóan túlságosan kijózanodtál.
Eve folytatni akarta, de meggondolta magát. Roarke arra költi a pénzét, amire akarja. Ráadásul egy dologban igaza volt. Big  Jack gyémántjai többet érdemelnek egy hivatali széfnél.
- Maradt még egy doboz a fa alatt - állt fel Roarke. - Az, amit akkor tettél oda, amikor hazajöttél.
- Ó. Persze - kapta fel a fejét Eve, mert abban reménykedett, hogy Roarke megfeledkezik róla. - Izé... Nem nagy dolog.
- Mohó vagyok, nem emlékszel? Add ide.
- Persze, máris adom  - nyújtotta  ki Eve a  kezét, és Roarke ölébe dobta a csomagot. - Hozom a pezsgőt.
Ám mielőtt elindulhatott volna,  Roarke megragadta a karját.
- Maradj itt, amíg kibontom - tépte le a selyempapírt, és elakadt a lélegzete. - Ó.
- Azt mondtad, szeretnél rólam egy fiatalkori képet.
- Ó - ismételte meg Roarke, és Eve mélyen  elpirult az arckifejezése láttán. - Hadd nézzelek - vándorolt a tekintete a képről a feleségére, majd vissza, miközben megtelt szeretettel. Eve-nek elszorult a torka.
- Valahol megtaláltam, és vettem hozzá egy keretet.
- Mikor készült?
- Amikor felvettek  a  rendőrakadémiára. Volt ott egy lány, aki állandóan fényképezett. Itt  éppen tanulni próbáltam, amikor...
- A hajad.
Eve egyre kényelmetlenebbül érezte magát. A képen egy asztalnál ült, körülötte különböző diszkek. Szürke, akadémiai pólót viselt, hosszú haját lófarokba kötötte.
- Aha, akkoriban megnövesztettem. Azt hittem, sokkal kevesebb vele a vesződség, mert ha zavar, egyszerűen hátrakötöm. Aztán amikor a közelharcot gyakoroltuk, az edzőm megfogta, es lerántott a földre. Akkor levágattam.
- Már akkor is olyan volt a tekinteted, mint  egy igazi nyomozónak. Alig voltál idősebb, mint egy gyerek, és már akkor is tudtad.
- Csak annyit tudtam, hogy ha a szobatársnőm nem viszi az arcomból a fényképezőgépet, hogy végre tanulhassak szétrúgom a seggét.
Roarke felnevetett, kézen fogta a feleségét, de a tekintetét meg most sem vette le a képről.
- Mi történt vele?
- Nagyjából egy hónapig bírta, utána lemorzsolódott. Nem volt semmi baj vele, mindössze nem volt...
- Nem volt nyomozónak való -  fejezte be Roarke a mondatot. - Köszönöm. Pontosan erre vágytam.
Eve a férje vállára hajtotta a fejét, és hagyta, hogy a karácsonyfa színes fényei elszédítsék. Kinek kell még ezek után pezsgő? 



Kellemes Karácsonyi Ünnepeket 
és 
Boldog Új Évet!
Share:

#31 Halálos élvezet

„Egyre szenvedélyesebben űzi a játékot, mint akit kizárólag az izgalom érdekel, és már keresi a következő áldozatát.”
Az első áldozat egy limuzinsofőr volt, akinek számszeríjból kilőtt vessző fúrta át a torkát. A következő egy utcalány, akinek bajonettet döftek a szívébe.
A véletlenszerűen kiválasztott áldozatok, valamint az élet – és a halál – eleganciáját kereső gyilkos igencsak dühíti Eve Dallast, a NYPSD hadnagyát. Márpedig a dühös Eve éppen olyan elszánt és veszélyes vadász, mint maga a gyilkos.
Sürgeti az idő, és a nyomozás hamarosan a felsőbb körökbe vezeti, ahová a férje, Roarke is bejáratos – a felsőbb körökbe, és az őrület sötét szívébe…

Könyvadatok: 

Eredeti címe: Indulgence in Death (In Death series #31)
Magyar címe: Halálos képzelet
Megjelenés: 2010
Magyar megjelenés: 2011. május 18.
Oldalszám: 384

Idézetek:
Másét ne kívánd: a törvényes verseny is mindent engedélyez! - Arthur Hugh Clough
A legnagyobb baj a gazdasággal az, hogy együtt kell élnünk a gazdagokkal - Logan Pearsall Smith

Szereplőlista:

Eve Dallas, Roarke, David Baxter, Ryan Feeney, Mavis Freestone, Nadine Furst, Ian McNab, Charlotte Mira, Delia Peabody, Summerset, Troy Trueheart, Jack Whitney,
→ visszatérő szereplők: Bella Eve, Dickie Berenski, Louise Dimatto, Galahad, Louise Dimatto, Brian Kelly, Leonardo, Charles Monroe, Li Morris, Cher Reo,
→ kisebb karakterek: Leona Bloom, Aiden Brody, Carmichael nyomozó, Carmichael tiszt, Carver, Chica, Kimmy Chin, Michael Chin, Marissa Cline, Ava Crampton, Patrice Delaughter, Winston Dudley, Dwier bíró, Gumm, Mamie Houston, Benji Houston, Lea Houston, Jenkinson nyomozó, Julia, Eemon Lannigan, Sinead Lannigan, Seamus Lannigan, Sean Lannigan, Jimmy Leary biztos, Macy, Manson nyomozó, Chaz Manuel, James Manuel, Milway tiszt, Mizzy, Sylvester Moriarty, Anna Munson, Newkirk tiszt, Ping tiszt, Karolea Prinz, Iris Quill, Reineke nyomozó, Santiago nyomozó, Bentley Sorenson, David Su, Mitchell Sykes, Foster M. Urich, Felicity VanWitt, Bonita Wallace, Darrin Wasinski,
→ egyéb karakterek: Sampson Anthony, Annaleigh Babbington, Melly Bristow, Casey, Chale Lopaz, Holly Curlow, Carmandy Dewar, Kevin Donahue, Joseph Dudley, Duffy őrmester, Wanda Fickle, Garrett Frost, Willow Gantry, Christian Gavin, Carrie Grace, Jamal Houston, Adrianne Jonas, Linette Jones, Della McLaughlin, Lilian, Moynahan hadnagy, Sofia Ricci, Meryle Simpson, Augustus Sweet, Larinda Villi, Hanna Wender, Bradford Zander,
 


The latest novel in J.D. Robb's addictive 'In Death' series featuring Eve Dallas.
First it was a limo driver shot through the neck with a crossbow. Then it was a high-priced escort found stabbed through the heart with a bayonet. Random hits, thrill kills, and murderers with a taste for the finer things in life - and death - are making NYPSD Lieutenant Eve Dallas angry.
And an angry Eve can be just as an efficient and dangerous predator as the killer. As time runs out on another innocent victim's life, Eve's investigation will take her into the rarified circle that her husband Roarke travels in - and into the perverted heart of madness...
Berkley Mass Market Paperback: 2011/03
Share:

#30 Halálos képzelet

Gyermekkoruk óta barátok voltak, és egy cél vezette őket: uralni a virtuális valóságra épülő játékok piacát. A kemény és gyönyörű Cill; a dörzsölt Var; az üzletember Benny és a zseniális Bart. Legújabb programjuk, amelyben a játékos egy hamisítatlan, képzeletbeli világba kerül, már csaknem elkészült.
Ám Bartot holtan találják, és minden jel szerint a játék egyik negatív hőse végzett vele. A csapat széthullik. Ki tervezte meg a pusztító, virtuális halált? Még Eve Dallas hadnagy, New York legkitartóbb nyomozója is csak nehezen találja a választ, de egyre mélyebbre ás a játékvilág csillogó felszíne alá, végül átlátja a gyilkos tervét, és megtudja, hogy a játék korántsem ért még véget...

Könyvadatok: 

Eredeti címe: Fantasy in Death (In Death series #30)
Magyar címe: Halálos képzelet
Megjelenés: 2010

Magyar megjelenés: 2010. szeptember 20.
Oldalszám: 384

Idézetek:  

Szólj, ki lennél inkább?
Az olimpiai játékok győztese, 
Vagy kikiáltó, ki hirdeti a győztes dicsőségét - Plutarkhosz
 

Hisz álomról beszélek,
Amit csupán a henye agyvelő szült 
És semmiből a képzelet koholt - W. Shakespeare

Szereplőlista: 

Eve Dallas, Roarke, David Baxter, Ryan Feeney, Mavis Freestone, Nadine Furst, Ian McNab, Charlotte Mira, Delia Peabody, Summerset, Troy Trueheart, Jack Whitney,
→ visszatérő szereplők: Bella Eve, Callendar, Carmichael nyomozó, Louise Dimatto, Jenkinson, Galahad, Leonardo, Jamie Lingstrom, Charles Monroe, Li Morris, Trina,
→ kisebb karakterek: Roland Chadwick, Cilla Allen, Milton Dubrosky, Lane DuVaugne, Taija DuVaugne, Levar Hoyt, Jackie, Kobel tiszt, Benny Leman, Felicity Lowenstien, Min, Bart Minnock, Razor, Reineke, CeeCee Rove, Dr. David Sing, Michael Sing, Steven Sing, Dr. Susan Sing,
→ egyéb karakterek: Alfred, Britt Casey, Derby, Leia hercegnő, Lord Manx, Mongo, Nanette, Dr. Pruit, Delancy Queeg, Chelsea Saxton, Harry Stuben, Tilda Stuben, Linc Trevor, Uttica tiszt,




A game of life and death gone terribly wrong...
They were best friends, driven by one shared vision - to rule the world of virtual reality games. Cill, hard-edged and beautiful, Var and Benny, brains and business acumen, and Bart, the genius behind the idea. Their newest invention, developed to transport the player into a fantastical virtual world, is just about to be launched. Then, suddenly, Bart is found brutally killed, defeated by their own game. Their close-knit group is torn apart. Who could have engineered a virtual death with such devastating consequences?
Even Eve Dallas, New York City's most cunning investigator, is hard-pressed for an answer. But as she digs deeper, peeling back layers of secrets, revenge and misplaced allegiances, she realises with growing dread the depth of the killer's master plan. And she knows his game is far from over...
Berkley Mass Market Paperback: 2010/07
Share:

Halálos utas

Eve Dallas hadnagy a New York-i kompon nyomoz egy eltűnt nő után. Ha nem ugrott a vízbe és nincs a fedélzeten, akkor vajon hol lehet? Mikor kifutott az élénk narancssárgára festett Hillary Rodham Clinton névre keresztelt komp, még nem tudták, hogy ez egy halálos utazás lesz ...

Könyvadatok: 

Eredeti címe: Missing in Death, The Lost Anthology
Magyar címe: Halálos utas
Megjelenés: 2009
Magyar megjelenés: 2010. november 9.

Oldalszám: 368

Idézetek:  

"- Mennyire fáj a feje?
- A rettenetes és a rohadtul között, félúton."

"Csak akkor nézett föl, amikor az ajtóban megjelent a macska. Summersettel a nyomában.
- Dolgom van - közölte kurtán, de amikor Summerset letett egy hatalmas csokoládétortát az asztalra, összevonta a szemöldökét. - Ez meg mi?

- Torta. Ezt mindenki tudja, akinek van egy csepp esze."

Szereplőlista: 

Eve Dallas, Roarke, Galahad, Ian McNab, Charlotte Mira, Delia Peabody, Summerset, Troy Trueheart, Jack Whitney,
→ visszatérő szereplők: Dickie Berenski, Harpo,
→ kisebb karakterek: Julian Chamain, Ivan Draski, Javis Drinkle, Carolee Grogan, Peter James Grogan, Steve Grogan, Will Grogan, Sara Hunning, Frank J. Plutz, Schuman, Jake Warren felügyelő,
→ egyéb karakterek: Dana Buckley, Catherine Delauter, Mylia Drasky, Dolores Gregory, Reeanna Ott, Alan Trendor, Vickie Trendor,
 


J. D. Robb's Missing in Death investigates a female tourist's disappearance during a ferry ride. Detective Eve Dallas wonders - if she didn't jump, and she's not on board, then where in the world is she?
Berkley Mass Market Paperback: 2009/11
Share:

#29 Halálos rokonság

Eve szívesen töltött volna Roarke-kal kettesben egy teljes napot semmittevéssel, de álmait szétzúzta egy, a legmagasabb szintről érkező hívás: megerőszakolták és megfojtották Jonah McMasters százados, a NYPSD kábítószer-ellenes csoportja vezetőjének lányát.
A csaknem a felismerhetetlenségig összevert Deenáról készített rettentő videofelvétel McMasters múltjába vezet, de Eve hiába nézi át a régi aktáit, nem jut semmire – egészen addig, amíg egy újabb gyilkosság és egy újabb felvétel fel nem tárja a gyilkos célját, ami nem más, mint az irgalmatlan bosszú, a lehető legkegyetlenebb módszerekkel. 

Eve és csapata versenyt fut az idővel. Gyorsan kell dolgozniuk, hogy rájöjjenek, ki lesz a következő áldozata a gyilkosnak, akit látszólag semmi sem állíthat meg...

Könyvadatok: 

Eredeti címe: Kindred in Death (In Death series #29)
Magyar címe: Halálos rokonság
Megjelenés: 2009

Magyar megjelenés: 2010. május 17.
Oldalszám: 376

Idézetek: 

Isten hozott, sötét rokon! 
Kellemes rettenet, üdv! - James Thomson
 

A legsötétebb hazugságnak mindig igaz a fele - Tennyson

Szereplőlista: 

Eve Dallas, Roarke, David Baxter, Ryan Feeney, Mavis Freestone, Nadine Furst, Ian McNab, Charlotte Mira, Delia Peabody, Summerset, Troy Trueheart, Jack Whitney,
→ visszatérő szereplők: Bella Eve, Dickie Berinski, Louise Dimatto, Caro Ewing, Galahad, Harpo, Jenkinson, Leonardo, Jamie Lingstrom, Dennis Mira, Charles Monroe, Li Morris, Cher Reo, Harrison Tibble, Trina, Anna Whitney, Yancy nyomozó,
→ kisebb karakterek: Risso Banks, Nicholas Cates, Coby, Kyle Cunningham, Marta Delroy, Ms. Drobski, Flang tiszt, Gia, Brent Gordon, Posey Gordon, Anthony Hampton, Glen Harrison, Harry, Jo Jennings, Melissa Jennings, Barackvirág Lapkoff, Luce, Carol MacMasters, Jonah MacMasters, Lola Merrill, Charity Mimoto, Serenity Mimoto, Darrin Pauley, Jennie Pauley, Mimi Pauley, Vance Pauley, Vincent Pauley, Hester Privet, Darian Powders, Pulliti hadnagy, Jaynie Robins, Karlene Robins, Owen Robins, Elysse Wagman, Fiona Wallace, Chip Wayne, Zach,
→ egyéb karakterek: Cecil Banks, Elizabeth Barrister, Carmine, Jake Casto, Chad, Spiro Clayton, Mrs. Cohen, Kevin DeBlass, Richard DeBlass, Eric Delongi, Sheila Feeney, Frisco, Juan Garcia, Libby Grogh, Arthur Jennings, Brenda Lingstrom, Lopez atya, Lyle, Deena MacMasters, Jonah MacMasters I, Marybeth MacMasters, Walter MacMasters, Lincoln Matters, Max, Deke Mimoto, Kelly Nims, January Olsen, Donal Petri, Reineke, Renny, Riley, Hilly Rowe, Illya Schooner, Shilly, Nattie Simpson, Sterling, Samuel Stuben, Kim Sung, Nixie Swisher, Tip, Gia Wentz, Leonard Wentz, Frank Wojinski,



A dangerous new assignment for Lieutenant Eve Dallas as she tracks down a killer hell-bent on revenge.
A phone call from up high interrupts Eve s plans to have a lazy day with her husband: The teenage daughter of Captain Jonah McMasters, head of the NYPD drug squad, has been found raped and strangled in her bedroom. A terrifying video of Deena, bloody and beaten beyond recognition, hints at a link between her death and a criminal in McMasters s own past, someone determined to exact revenge in the cruelest way possible. Searching through McMasters cases leads Eve nowhere - until another rape-murder, and another video, reveals the killers deadly intent: to target every single person involved in his family s case over a decade ago. With barely anything to go on except a tangle of dead ends, Eve and her team must work fast to identify the next victim of a killer with who will stop at nothing ...
Berkley Mass Market Paperback: 2010/03
Share:

#28 Halálos ígéret

A nyomozókat különösen dühíti, ha az egyik társuk válik áldozattá. Eve Dallas sem kivétel.
Amaryllis Coltraine azonban nem pusztán rendőr, hanem egyik barátjának a szerelme – így Eve minden erejével igyekszik minél hamarabb kideríteni a gyilkosa kilétét. Közben meg kell küzdenie Coltraine közvetlen munkatársainak ellenállásával, akik úgy vélik, nekik kellene foglalkozniuk az üggyel. Majd csomagot kap, melyben ott lapul Coltraine jelvénye és fegyvere – egy fenyegető levél kíséretében, benne egyértelmű célzással, hogy a következőben az ő holmiját fogják küldeni.
Amikor Eve kapcsolatba hozza Coltraine halálát a milliomos Alex Rickerrel, annak a bűnözőnek a fiával, akit ő juttatott rács mögé, az ügy tovább bonyolódik. Ricker szerelmes volt Amaryllisbe – mit árulhatott el neki a lány, mielőtt kiábrándult belőle? Eve-nek hatalmas kockázatot kell vállalnia, hogy kiderítse az igazságot...


Könyvadatok:
Eredeti címe: Promises in Death (In Death series #28)
Magyar címe: Halálos ígéret
Megjelenés: 2009
Magyar megjelenés: 2009. július 3.

Oldalszám: 384

Idézetek:  

A szerelem a nőkre zúdítja a világ közel minden baját - Willa Cather
Több mint rokonság, s nem éppen rokonszenv - W. Shakespeare

Szereplőlista: 

Eve Dallas, Roarke, David Baxter, Ryan Feeney, Mavis Freestone, Nadine Furst, Ian McNab, Charlotte Mira, Delia Peabody, Summerset, Troy Trueheart, Jack Whitney,
→ visszatérő szereplők: Bella Eve, Callendar, Louise Dimatto, Galahad, Jenkinson, Leonardo, Dennis Mira, Charles Monroe, Morris, Recsi, Cher Reo, Trina, Donald Webster, Anna Whitney, 
→ kisebb karakterek: Adrian, Binks, Stu Bollimer, Bop, Ty Clipper, Amaryllis Coltraine, July Coltraine, Dak Clifton, Vance Delong, Cleo Grady
Ariel Greenfeld, Guilder tiszt, Jonas tiszt, Kip, Laney tiszt, Carmine Luca, Patrick O'Brian, Henry Proctor, Alex Ricker, Max Ricker, Cecil Rouche, Rod Sandy, 

→ egyéb karakterek: Jay Burnbaum, Terrance Burnbaum, Luanne Debois, Lissa Grady, Mary Hon, Liv, Sherri Loper, Chale Lopez atya, Ellen Morandi, Jin Morris, Josh Newman, Patrick Roarke, Sisto, Denny Su, Richard Troy, Wendy, Art Zeban, 


A gripping new instalment in J.D. Robb's In Death series that pits Lieutenant Eve Dallas against a brutal killer striking deep within her own ranks
Every cop gets angry when a police officer is killed. And Lieutenant Eve Dallas is no exception. Throwing every resource into solving Amarylis Coltraine s brutal murder, Eve encounters bitter opposition from Coltraine s fellow officers, who are desperate to take over the case. But when Eve receives a strange parcel containing Coltraine s badge and gun together with a note threatening the imminent arrival of her own ID, she knows the case has just got personal. Then a link to millionaire Alex Ricker, son of a criminal she had put behind bars, heats things up even further. Ricker was romantically involved with Amarylis - did she leak information to him and then have a change of heart? Eve must put herself in extreme danger to get to the truth...
Berkley Mass Market Paperback: 2009/07
Share:

#27 Halálos üdvösség

A hagyományos templomi szertartás izgalmas nyomozásba torkollik, amikor Eve Dallas, a NYPSD hadnagya rájön, hogy valaki ciánkálit kevert a miseborba.
Megöltek egy embert, méghozzá úgy, hogy a hitét, az elhivatottságát használták fegyvernek ellene. Azonban a Szt. Cristobalban megmérgezett férfi nem Miguel Flores, hanem egy ismeretlen, aki belebújt Miguel Flores bőrébe, és eljátszotta a szerepét.
Testvérként élt paptársaival a parókián, szolgáltak és pásztorként vezették a nyájat. Mégsem tartozott közéjük. Bűnben halt meg. Nem lett volna szabad elvégeznie a papi teendőket. Hány embert csapott be! Esketett, feladta az utolsó kenetet, keresztelt, gyóntatott.
Boncolás közben felfedezték egy szakszerűen eltávolított tetoválás nyomát, valamint régi, késsel ejtett sebeket, és olyan jeleket, melyek arcplasztikára utalnak. A labornak sikerült a hegek alapján helyreállítania az eredeti tetoválást, mely egy teljes jogú bandatagé, aki már embert is ölt.
Eve hamarosan kinyomozza, hogy ez a gyilkosság nem lehetett más, mint fizetség egy ártatlan ember haláláért...

Könyvadatok: 

Eredeti címe: Salvation in Death (In Death series #27)
Magyar címe: Halálos üdvösség

Megjelenés: 2008
Magyar megjelenés: 2008. október 30.
Oldalszám: 384

Idézetek:  

Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól
akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, 
de belül ragadozó farkasok - Máté 7:15
 

S hit, mely halálától se fél - William Wordsworth

Szereplőlista: 

Eve Dallas, Roarke, David Baxter, Ryan Feeney, Mavis Freestone, Nadine Furst, Ian McNab, Charlotte Mira, Delia Peabody, Summerset, Troy Trueheart, Jack Whitney,
→ visszatérő szereplők: Bella Eve, Callendar, Carmichael nyomozó, Galahad, Jenkinson, Brian Kelly, Leonardo, Li Morris, Cher Reo,
→ kisebb karakterek: Clyde Attkins, Merna Baker, Josie Jenkins Carter, Amaryllis Coltraine, Mick Connelly, Billy Crocker, Mr. Feinburg, Teresa Franco, Tony Franco, Martin Freeman, Luke Goodwin, Ariel Greenfeld, Consuela Inez, Joe Inez, Mitch Inez, Jimmy Jay Jenkins, Jolene Jenkins, Kiz, Magda Laws, Chale Lopez atya, McKlinton tiszt, Lino Martinez, Carlos Montoya, Rosa O'Donnell, Graciela Ortiz, Madda Ortiz, Roberto Ortiz, Erik Pastor, Phoebe Peabody, Ulla Pintz, Rodriguez atya, Elena Solas, Penny Soto, Father Stiles, Stuben nyomozó, Marc Tuluz, Juanita Turner, Samuel Wright,
→ egyéb karakterek: Albano atya, Mr. Alonzo, Annamaria, Carlotta, Carmella, Carnegie, Jilly Carter, Walt Carter, Steve Chavez, Monsignor Cruz, Dack nyomozó, Earl, Lupe Edwards, Ronni Edwards, Anna Flores, Constantine Flores, Miguel Flores, Foster, David Franco, Jackie Jenkins Goodwin, Hugh Gregg, Sara Gregg, Julio, Kammi, Kippy, Kohn nyomozó, Luis, Mac, Mizzie, Alf Nader, Jenny O'Leary, José Ortega I, José Ortega II, Niko Ortega, Hector Ortiz, Matthew Ortiz, Dr. Pasquale, Sister Patricia, Patsy, Pep, Mrs. Perini, Chaz Polaro, Alexander Quilby, Rosita, Bishop Sanchez, Father Silvia, Slats, Emmelee Smith, Kobie Smith, Barbara Solas, Donita Solas, Tito Solas, Sophia, Nick Soto, Spike, Joseph Turner, Quinto Turner, Bishop Valdez, Lupa Vincenta, Vonnie, Wanda, Jaime Jenkins Wright, Wyatt,



A priest is conducting the funeral service for a beloved member of his congregation. But when he lifts the chalice to his lips, he dies suddenly and horribly - poisoned by the blood of Christ. Who would want to murder a parish priest in such a way? And who could get access to the closely guarded communion wine?
Lieutenant Eve Dallas is called to the scene to investigate. Although initially there seems to have been nothing out of the ordinary about the priest s life, there is something about the situation that just doesn t add up. And then she starts to uncover the evil lurking behind the ceremonial robes. The dead priest was not who he seemed to be - he harboured a dark, deadly secret that could bring Eve s own demons rushing back...
Berkley Mass Market Paperback: 2009/06
Share:

Halálos rítus

J. D. ROBB egy rituális gyilkosság kellős közepébe csöppenti Eve Dallas hadnagyot – és egy állítólagos szemtanú elméjébe, aki semmire sem emlékszik, amivel megmenthetné az életét.

Könyvadatok: 

Eredeti címe: Ritual in Death, Suite 606 Anthology
Magyar címe: Halálos rítus
Megjelenés: 2008
Magyar megjelenés: 2009. november 5.

Oldalszám: 368

Idézetek:
Tisztelettel tartozunk az élőknek; a holtaknak csupán az igazsággal - Voltaire
Nem kell hinnünk a gonosz természetfeletti erejében; az emberek önmagukban is képesek bármilyen rettentő bűnre - Joseph Conrad

Szereplőlista:
Eve Dallas, Roarke, Mavis Freestone, Ian McNab, Charlotte Mira, Delia Peabody, Summerset,
→ visszatérő szereplők: Leonardo, Li Morris,
→ kisebb karakterek: Anton‎, Leah Burke‎, Maxia Carlyle‎, Lawrence Collins‎, Kiki, Sarah Meeks‎, Mika Nakamura‎, Jackson Pike‎, Silas Pratt‎, Selyem, Peter Slone‎,
→ egyéb karakterek: Aiko‎, Josef Bellor, Paul Chambers‎, Bria Collins‎, Domingo Fellini, Carl Jackson‎, Ava Marsterson, Ola Pratt‎, Rodney‎, Roger‎, Brian Trosky‎,




J.D. Robb plunges Lieutenant Eve Dallas into the violent aftermath of a ritualistic murder.
Berkley Mass Market Paperback: 2008/11
Share:

#26 Halálos idegen

2060-ban talán fejlettebb a technika, New York azonban még mindig a számtalan, egymás mellett élő kultúra és a hatalmas ellentétek városa. Egyes gyilkosságok még mindig jóval nagyobb figyelmet kapnak, mint a többi – különösen akkor, ha az áldozat egy közismert üzletember, akire Park Avenue-i lakásán, az ágyhoz kötve találtak rá – fekete bársonyövvel megfojtva.
Eve Dallas hadnagy csöppet sem lepődik meg azon, hogy Thomas Anders botrányos halála mindenféle találgatásra ad okot – az emberek másról sem beszélnek, és emiatt a családja egyre megalázóbb helyzetbe kerül. Miközben a város lakói a történteken csámcsognak, Anders közeli barátai is ezt teszik. Eve – multimilliomos férje, Roarke segítségével – hamarosan bekopogtat néhány ajtón, hogy megtalálja a választ – és be is töri őket, ha nem nyílnak meg előtte.
Ám a mozaik nem áll össze. A bizonyítékok arra utalnak, hogy az áldozat egyáltalán nem védekezett. A gyilkos ismerte a biztonsági rendszer hiányosságait, vagyis közel állt a családhoz, de mindenkinek sziklaszilárd az alibije. Vajon jó előre, alaposan megtervezett kivégzés történt, vagy csupán egy perverz játék csúszott ki a résztvevők irányítása alól? Dallas feladata, hogy megoldja az ügyet, melyben látszólag ismeretlen emberekről váratlanul kiderül, hogy halálos kapcsolatban álltak.

Könyvadatok:
Eredeti címe: Strangers in Death (In Death series #26)
Magyar címe: Halálos idegen
Megjelenés: 2008
Magyar megjelenés: 2008. június 11.
Oldalszám: 384

Idézetek:
A bűnnek sok oldala van, de a hazugság az, ami ráillik minden részére - Oliver Wendell Holmes
Senki sem lehet egyszerre két helyen - XVII. századi közmondás

Szereplőlista:
Eve Dallas, Roarke, David Baxter, Ryan Feeney, Mavis Freestone, Nadine Furst, Ian McNab, Charlotte Mira, Delia Peabody, Summerset, Troy Trueheart, Jack Whitney,

→ visszatérő szereplők: Galahad, Li Morris, Cher Reo, Harrison Tibble,
→ kisebb karakterek: Ava Anders, Cecil Blink, Sasha Bride-West, Suzanne Custer, Benedict Forrest, Cassie Gordon, Greta Horowitz, Jerome Isaacs, Abigail Johnson, Tiko Johnson, Edmond Luce, Linny Luce, Frank O'Malley, Bebe Petrelli‎, Brigit Plowder, Karla Blaze Tibble, Vince, Leopold Walsh,
→ egyéb karakterek: Abe, Reginald Anders, Thomas A. Anders, Dirk Bronson, Gatch Brooks, Trisha Brown, Clipper, Nina Cohen, Ned Custer, Anthony DeSalvo, Sheila Feeney, Hannison tiszt, Klink tiszt, Letterman nyomozó, Agnes Morelli, Luca Petrelli‎, Clipper Pink, Peter Plowder, Melodie Reedway, Russ, Angela Scarlett‎, Sven, Whittles őrmester‎,



Technology may be different in 2060 New York, yet the city is still a place of many cultures and great divides. But as ever, some murders receive more attention than others - especially those in which the victim is a prominent businessman, found in his Park Avenue apartment, tied to the bed - and strangled - with cords of black velvet. It doesn't surprise Lieutenant Eve Dallas that Thomas Anders' scandalous death is a source of titillation and speculation to the public - and of humiliation to his family. But while all those in the city are talking about it, people close to Anders aren't so anxious to do the same. With some help from her billionaire husband, Roarke, Eve is soon knocking on doors- or barging through them - to find answers.But the facts don't add up. Physical evidence suggests that the victim didn't struggle. The security breach in the apartment indicates that the killer was someone connected to the family, but everyone's alibi checks out. Was this a kinky sex game that turned into a crime of passion - or a meticulously planned execution? It's up to Dallas to solve a case in which strangers may be connected in unexpected, and deadly, ways.
Berkley Mass Market Paperback: 2008/08
Share:

#25 Halálos alkotás

Eve Dallas hadnagy, a NYPSD nyomozója igyekszik megvédeni a bűnözőktől a közeljövő New Yorkját, de még ő is követ el hibát, és képtelen szabadulni az áldozatok és a gyilkos emlékétől. Az East River Parkban egy fiatal, barna nő holttestére bukkannak.
A gyilkos művészien elrendezte a hosszú, fájdalmas kínzás nyomait őrző maradványokat. Eve-nek azonnal eszébe jut egy kilenc évvel korábban történt sorozatgyilkosság. A média által csak „Vőlegény”-nek nevezett gyilkos – mivel minden áldozata ujjára ezüstgyűrűt húzott – akkor tizenöt nap leforgása alatt négy nővel végzett.
A fiatal lány Eve multimilliomos férjének, Roarke-nak dolgozott, ezért Eve őt is bevonja a nyomozásba. Hamarosan kiderül a hátborzongató igazság. A gyilkost ezúttal személyes érzelmek vezetik. Az áldozat testét a Roarke egyik boltjában vásárolt szappannal és samponnal mosta le, sőt még a lepedőt is Roarke egyik cége gyártotta, amelyre kiterítve a testet megtalálták.
Amikor Eve rádöbben, kivel került szembe, elhatározza, hogy egyszer és mindenkorra leszámol a Vőlegénnyel. Mivel jól ismeri a módszereit, tudja, hogy már a karmai közt vergődik a következő áldozata, és ahogy telik az idő, egyre kevesebb az esély, hogy élve kikerül onnan. Ráadásul nagyon valószínű, hogy a Vőlegény a mesterműve megalkotására készül – olyasvalakit akar elrabolni, aki még az ő képességeit is próbára teszi, és a halála előtt napokig tartó élvezettel kecsegtet: magát Eve-et.

Könyvadatok: 

Eredeti címe: Creation in Death (In Death series #25)
Magyar címe: Halálos alkotás
Megjelenés: 2007
Magyar megjelenés: 2007. október 16.

Oldalszám: 384

Idézetek: 

Ó, az óra lassul már,
Későbbre jár, mint gondolnád - Robert W. Service

Fennkölt gyűlölettel árad a zene a halandókra - Ralph Waldo Emerson

Szereplőlista:

Eve Dallas, Roarke, David Baxter, Ryan Feeney, Mavis Freestone, Nadine Furst, Ian McNab, Charlotte Mira, Delia Peabody, Summerset, Troy Trueheart, Jack Whitney,
→ visszatérő szereplők: Bella Eve, Dickie Berenski, Carmichael nyomozó, Galahad, Li Morris, Harrison Tibble, Trina, Anna Whitney, Yancy nyomozó,
→ kisebb karakterek: Callendar, Jessica Charters, Chessie, Darnell tiszt, Dobbins, Ariel Greenfeld, Jenkinson, Brian Kelly, Robert Lowell, Cal Marshall, Newkirk tiszt, Erik Pastor, Tomas Pella, Pi, Kenneth Travers, Zela Wood, Jaycee York,
→ egyéb karakterek: Bale, Tessa Bolvak, Ken Colby, Melissa Congress, Corrine Dagby, Sheila Feeney, Grohman hadnagy, Harris tiszt, Harte, James Lowell, Robert Lowell, Gil Newkirk, Therese Pella, Powell, Renicki nyomozó, Jaymes Riley, Gia Rossi, Edwina Springs, Anise Waters, Joley Weitz, Sarifina York,



Lieutenant Eve Dallas keeps the streets of New York City safe in this extraordinary series. But even she makes mistakes, and is haunted by those she couldn't save - and killers she couldn't capture. When the body of a young brunette is found in East River Park, artfully positioned and marked by signs of prolonged and painful torture, Eve is catapulted back to nine years ago. A man the media tagged The Groom - because he put silver rings on the fingers of his victims - had the city on edge with a killing spree that took the lives of four women in fifteen days.
But now, The Groom has returned - and Eve's determined to finish him. Familiar with his methods, Eve know that he has already grabbed his next victim. Time is running out on another women's life. When it turns out that the dead woman was employed by Eve's billionaire husband, Roarke, she brings him onto the case - a move that proves fitting when it becomes chillingly clear that the killer has made it personal.
Berkley Mass Market Paperback: 2008/04
Share:

Halálos öröklét

Holtan találnak egy fiatal nőt. Néhány babonás zsaru vámpírtámadásról beszél. Eve Dallas hadnagy pedig a Sötét Herceg nyomába ered ...

Könyvadatok: 

Eredeti címe: Eternity in Death, Dead of Night Anthology
Magyar címe: Halálos öröklét
Megjelenés: 2007
Magyar megjelenés:2009. április 7.
Oldalszám: 384

Idézetek:
Lebukott a vörös Nap; éjszaka lett, s kigyúltak az égi tüzek - Coleridge
Ki vagy te, mi vagy te, rettentő alak? - John Milton

Szereplőlista: 

Eve Dallas, Roarke, David Baxter, Ryan Feeney, Mavis Freestone, Nadine Furst, Leonardo, Ian McNab, Charlotte Mira, Delia Peabody, Summerset, Troy Trueheart, Jack Whitney,
→ visszatérő szereplők: Dickie Berenski, Galahad, Morris, Recsi, Cher Reo,
→ kisebb karakterek: Allesseria Carter, Estella Cruz, Martine Cruz, Georgio Francine, Iris Francine, Kendra Lake, Rick Sabo, Dorian Vadim, Daffodil Wheats,
→ egyéb karakterek: Roman Gramaldi, Tiara Kent, Caramel Lipton, Mariella, Gregor Pensky, Mr. Tripps,
 


Nora Roberts, writing as J.D. Robb, puts futuristic lieutenant Eve Dallas ina supernatural showdown with a most seductive criminal: a vampire.
Berkley Mass Market Paperback: 2007/10
Share:

#24 Halálos tisztaság

A New York jövőjében játszódó, lenyűgöző sorozat legújabb kötetében Eve Dallas hadnagy egy látszólag teljesen átlagos történelemtanár halálának ügyében nyomoz, és közben számtalan különös meglepetésbe botlik. Craig Foster halála nagyon megrázta fiatal feleségét, aki – mint mindennap – most is úgy engedte el a munkahelyére, hogy becsomagolta neki az ebédjét. A magániskolában tanító munkatársait is sokkolta az eset, és a két tízéves kislányt, akik az osztályteremben rátaláltak a holttestre, valószínűleg egész életükön keresztül kísérti a látvány.
Eve hamar rájön, hogy Foster ebédjébe halálos adag ricint csempészett valaki, mint ahogy arra is, hogy a munkatársai valami döbbenetes titkot igyekeznek leplezni. Eve feladata, hogy erre fényt derítsen, rájöjjön, miért mérgezték meg ezt a tökéletesen ártalmatlannak, kedvesnek, tisztának tűnő tanárt.
Foster után Magdelena Percell következett... Eve legszívesebben a tulajdon két kezével végezne vele. A csinos szőkeség – milliárdos férjének, Roarke-nak egy régi szeretője – váratlanul New Yorkba érkezik, és mindennek lehet nevezni, csak ma született báránynak nem. Sikerül behálóznia Roarke-ot, aki erősködik, hogy nincs semmi rossz néhány együtt elköltött ebédben vagy tárgyalásban. Különben sincs semmi köze hozzá. Eve-et annyira dühíti a kialakult helyzet, hogy az már-már a nyomozás rovására megy. De félre kell tennie az érzéseit – legalábbis egy rövid időre –, különösen, amikor rábukkannak a titokzatos gyilkos következő áldozatára.

Könyvadatok: 

Eredeti címe: Innocent in Death (In Death series #24)
Magyar címe: Halálos tisztaság
Megjelenés: 2007
Magyar megjelenés: 2007. március 29.

Oldalszám: 384

Idézetek: 

 A tanár, aki az örökkévalóságot vonja kétségbe, maga sem tudja megmondani, mekkora a hatalom a kezében - Henry Adams
Ártatlan, mint a ma született bárány - W.S. Gilbert

Szereplőlista:
Eve Dallas, Roarke, David Baxter, Ryan Feeney, Mavis Freestone, Nadine Furst, Leonardo, Ian McNab, Charlotte Mira, Delia Peabody, Summerset, Troy Trueheart, Jack Whitney,
→ visszatérő szereplők: Bella Eve, Louise Dimatto, Caro Ewing, Galahad, Li Morris, Recsi, Cher Reo, Trina, Anna Whitney,
→ kisebb karakterek: Hernando M. Bixley, Elizabeth Blackburn, Cicely Bolviar, Melodie Branch, Nurse Carin Brennan, Stella Burgess, Cora, Eric Dawson, Natalie Derrick, Sam Derrick, Eileen Ferguson, Lissette Foster, Mirri Hallywell, Quella Harmon, Franklin James, Billy Kimball, Dave Kolfax, Henry Kowoski, Angela Miles-Branch, Arnette Mosebly, Magdelana Percell, Laina Sanchez, Allika Straffo, Oliver Straffo, Rayleen Straffo, Ben Vinnemere, Hallie Wentz, Reed Williams,
→ egyéb karakterek: Brad Curtis, Andre Dupont, Georges Fayette, Annie Ferguson, Martin Edward Ferguson, Craig Foster, Dillon Wyatt Hadley, Jude Hadley, Lida Krump, Mitchell, Macy Pink, Sherry nyoymozó, Trevor Straffo, Adele Versy, Callie Yost,
 


New York City, 2060: The victim in Eve Dallas's latest case isn't famous or rich or well-connected. But from all accounts, he was a good man. And Eve doesn't like to see innocent people die...
When history teacher Craig Foster is found dead in his classroom, his young wife is devastated, and his family, friends and colleagues all shocked. The two ten-year old students who discovered his body may be traumatised for life.
Magdalena Percell, an old flame of Eve's billionaire husband Roarke, has turned up in New York, and she's anything but innocent. Unfortunately, Roarke seems blind to Magdalena's maniuplations, but not to her shapely figure and flirtatious ways. But Eve will have to put aside her potential heartbreak, for a while at least- because another man has just turned up dead...
Berkley Mass Market Paperback: 2007/08
Share:

#23 Halálos születés

Eve Dallas egy rettenetes kettős gyilkosság ügyében nyomoz. Kegyetlenül végeznek egy neves könyvelőcég alkalmazásában álló, fiatal szerelmespárral. Eve-nek még a babafürdetés megtanulására is alig jut ideje, pedig Mavis, a legjobb barátnője ezt igencsak elvárná tőle.
Aki most újabb szívességet kér. Tandy Willowby, az egyik, Mavis tanfolyami csoportjába járó anyuka nem jelenik meg a következő foglalkozáson. Tandy, aki nemrég költözött el Londonból, és New Yorkban nem él senkije, már nagyon várta a szülést. Amikor Eve belép Tandy lakásába, és az asztalon megpillantja Mavis ajándékát, mellette, a padlón egy táskát, tele olyan holmikkal, amelyekre egy szülő nőnek szüksége lehet a kórházban, végigfut a hátán a hideg.
Az ilyen eseteket általában az eltűnt személyekkel foglalkozó csoport kapja, de Mavis azt szeretné, hogy Eve vegye a kezébe a nyomozást – aki erre a kérésre nem tud nemet mondani. Miközben igyekszik felderíteni Tandy hollétét, és versenyt fut a kegyetlen gyilkossal, tudomást szerez a város egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb lakosának csalásairól és sötét üzelmeiről. Szerencsére van kire támaszkodnia – minden segítséget megkap multimilliomos férjétől, Roarke-tól, de miközben előbányássza a kritikus adatokat, melyek segítségével pontot lehetne tenni az ügy végére, Eve hatalmas veszéllyel kénytelen szembenézni a való, véres világban.
 

Könyvadatok: 
Eredeti címe: Born in Death (In Death series #23)
Magyar címe: Halálos születés
Megjelenés: 2006
Magyar megjelenés: 2006. november 7.
Oldalszám: 384

Idézetek:
Én vagyok az Alfa, és az Omega,
a kezdet, és a vég,
az első, és az utolsó - Jelenések könyve 


A szerelem szerelmet szül - Robert Herrick

Szereplőlista:

Eve Dallas, Roarke, David Baxter, Ryan Feeney, Mavis Freestone, Nadine Furst, Leonardo, Ian McNab, Charlotte Mira, Delia Peabody, Summerset, Troy Trueheart, Jack Whitney,
→ visszatérő szereplők: Louise Dimatto, Caro Ewing, Galahad, Ursa Harvo, Charles Monroe, Li Morris, Recsi, Cher Reo, Trina,
→ kisebb karakterek: Aaron Applebee, Sarajane Bloomdale, Braunstein, Liane Brosh, Ellyn Bruberry, Madeline Bullock, Walter Cavendish, Winfield Chase, Palma Copperfield, Rochelle DeLay, Matt Goodwin, Lilah Grove, Cara Greene, Robert Kraus, Myra Lovitz, Lordes C. McDermott, Briar Rose Marrow, Carl Myers, Ms. Pason, Max Patrone, Zeela Patrone, Jacob Sloan, Jake Sloan, Randall Sloan, Jaye Smith, Randa Tillas, Lola Warfield, Tandy Willowby, Gracie York, Sasha Zinka,
→ egyéb karakterek: Sophia Belego, Leticia Brownburn, Sam Bullock, Bick Byson, Maryanna Clover, Natalie Copperfield, Sybil Hopson, Emily Jones, Anna Kerlinko, Miles McDermott, Candide Marrow, Derrick Newman, Reece Russo, Samuel Russo, Annalee Willowby, Nigel Willowby,



Eve Dallas has a grisly double homicide to solve when two young lovers - both employees of the same prestigious accounting firm - are brutally killed on the same night. It doesn't leave Eve a lot of leftover time to put together a baby shower for her best-friend Mavis, but that's supposedly what friends are for.
Now Mavis needs another favour. Tandy Willowby, one of the mothers-to-be in Mavis's birthing class, didn't show up for the shower. Having only recently arrived from London, Tandy has few friends in New York, and no family - and she was really looking forward to the party. And when Eve enters Tandy's apartment and finds a gift for Mavis wrapped and ready on the table - and a packed bag for the hospital still on the floor next to it she realises something is wrong.
Normally, such a case would be turned over to Missing Persons. But Mavis asks for Eve's - and she can't say no. She'll have to track Tandy down while simultaneously investigating the deals and double-crosses hidden in the files of some of the city's richest and most secretive citizens, in a race against this particularly vicious killer. 

Berkley Mass Market Paperback: 2007/04
Share:

#22 Halálos emlék

Eve Dallas kemény nyomozó. Szemrebbenés nélkül nézi a piros jelmezbe öltözött halottat, aki harminchat emeletnyit zuhant, és ezzel új értelmet adott az „utcai Mikulás” fogalmának.
Nem csupán a zsebtolvajokkal és a drogkereskedőkkel képes elbánni, hanem a náluk sokkal kegyetlenebb bűnözőkkel is. Ám amikor Trudy Lombard – egy látszólag átlagos, középkorú asszony – megjelenik a kapitányságon, össze kell szednie minden erejét. Eszébe jut kiszolgáltatott gyermekkora – amikor tehetetlenül vergődött annak a beteges nevelőanyának a hálójában, aki most mosolyogva ül vele szemben.
Trudy azt állítja, csak azért utazott New Yorkba, hogy lássa Eve-et, de Eve férje, Roarke, aki minden erejével igyekszik védeni a feleségét, mára gyanakszik – és baljós sejtelmei beigazolódnak. Amikor Eve visszautasítja Trudy közeledését, az asszony pénzt követel, hogy titokban tartsa Eve gyermekkorának részleteit. Roarke emberfeletti önuralommal ajtót mutat a zsarolónak, miközben világosan értésére adja, legjobb lesz, ha eltűnik a városból, és soha többé nem zaklatja őket.
Eve és Roarke azzal is megelégedne, ha Trudy Lombard visszatérne Texasba. Valaki viszont a halálát kívánja – pár nappal a látogatását követően a hotelszoba padlóján találnak rá, vérbe fagyva. Eve elhatározza, hogy megoldja az ügyet, ha másért nem, hát Trudy gyászoló fia miatt. Sajnos nem Eve volt az egyetlen, aki szenvedett Trudytól. Roarke-kal együtt hosszú és kanyargós utat kell bejárniuk, mire rájönnek, ki tette áldozattá a hajdani zsarnokot.

Könyvadatok: 

Eredeti címe: Memory in Death (In Death series #22)
Magyar címe: Halálos emlék
Megjelenés: 2006
Magyar megjelenés: 2006. augusztus 9.

Oldalszám: 394

Idézetek:  

Öreg anyóka, cipőben éldegélt
Számtalan gyereke körülötte henyélt,
Kenyér nélkül merte a levest a tálba, 
Jól elverte mindet, úgy zavarta ágyba - Gyermekdal

Az emlékezet az elme börtönőre - W. Shakespeare

Szereplőlista: 

Eve Dallas, Roarke, David Baxter, Ryan Feeney, Mavis Freestone, Nadine Furst, Leonardo, Ian McNab, Charlotte Mira, Delia Peabody, Summerset, Troy Trueheart, Jack Whitney,
→ visszatérő szereplők: Dickie Berenski, Galahad, Ursa Harvo, Dennis Mira, Li Morris, Recsi, Cher Reo, Recsi, Anna Whitney,
→ kisebb karakterek: Roy Chancey, Martin Gant, Maxie Grant, Jayne Hitch, Bobby Lombard, Trudy Lombard, Zana Lombard, Celina Sanchez, Slader nyomozó, Carly Tween,
→ egyéb karakterek: Bennington tiszt, Bilkey tiszt, Bull, Mrs. Dillman, Chad Dix, Densil K. Easton, Marita Easton, Sheila Feeney, John Gruber, Leo Jacobs, Max Lawrence, Rosie O'Hara, Marlee Peoples, Leeanne Petrie, Piers nyomozó, Ron Steiner, Thom Tween,




Eve Dallas is one tough cop. She can take on purse snatchers, drug dealers, and worse. But when Trudy Lombard - a seemingly ordinary middle-aged lady - shows up at the station, it's all Eve can do to hold it together. Instantly, she is plunged back to the days when she was a vulnerable, traumatized young girl -and trapped in foster care with the twisted woman now in front of her. Trudy claims she came all the way to New York just to see how Eve was doing. But Eve's fiercely protective husband Roarke suspects otherwise - and his suspicion proves correct when Trudy shows up at his office demanding money in exchange for keeping the ugly details of Eve's childhood a secret - he shows her the door. Somebody else, though, wants her dead - and just a few days later, she's found on the floor of her hotel room. A cop to the core, Eve is determined to solve the case. Unfortunately, Eve was not the only one who ever suffered at this woman's hands - and she and Roarke will follow a dangerous path to find out who turned the victimiser into a victim.
Berkley Mass Market Paperback: 2006/06
Share:

In Death In Depth

In Death In Depth
A képre kattintva a hivatalos weboldalon megtekinthetők a videók.
„Van egy holttestünk, amely úgy néz ki, mint az egyik nyomozó, egy ház tele hollywoodi hírességekkel, és egy médiagépezet, ami úgy fogja felfalni az egészet, mintha csokoládé lenne.”
#34 Halálos híresség

Megjelent!

Népszerű bejegyzés

Archívum

Follow on Bloglovin