- Jó zsaru vagyok.
- Tudom. Az egyetlen, akinek a képességeit valóban elismerem.
Miféle furcsa fintora a sorsnak, hogy pont a törvény elkötelezett
szolgájába szerettem bele?
- Számomra még különösebb, hogy
olyasvalakivel kötöttem össze az életem, aki puszta szeszélyből
bolygókat ad és vesz.
- Összeházasodtunk - nevetett fel Roarke, és az orrát Eve tarkójához
dörzsölte. - Gyerünk, mondd ki: összeházasodtunk. Nem fog a szó a
torkodon akadni.
- Tudom, hogy mit csináltunk - és Eve nyugalmat
kényszerítve magára nekidőlt Roarke-nak. - De hagyd, hadd éljek együtt a
gondolattal még egy darabig. Szeretek itt lenni, mindentől távol, csak
veled.
- Akkor felteszem, boldog vagy, hogy rád kényszerítettem három
hét szabadságot.
- Nem kényszerítettél rám semmit.
- Ezzel vitába kell
szállnom - harapott bele Roarke a fülcimpájába. - Erőszakoskodnom kellett
veled - siklott a keze Eve mellére. - Könyörögtem.
Eve felhorkant.
- Te
soha nem könyörögsz semmiért. De az lehet, hogy valóban vitatkoztál. Nem
voltam szabadságon három hétig egyfolytában... még soha az életben.
Roarke emlékeztetni akarta, hogy a pontos megfogalmazás így hangzana:
eddig. Hiszen Eve életében alig múlt el úgy huszonnégy óra, hogy ne
üldözte volna a bűnt.
- Miért ne lehetne belőle négy?
- Roarke...
Roarke
kuncogni kezdett.
- Csak próbára tettelek. Idd meg a pezsgőd. Még nem
rúgtál be eléggé ahhoz, amit tervezek.
- Valóban? - ugrott meg Eve
pulzusa, és a feje is megszédült. - És mit tervezel?
- Elveszne a szavak
között - döntött Roarke. - Mondjuk úgy, hogy le akarlak kötni az
ittlétünk utolsó negyvennyolc órájára.
- Negyvennyolc órára? - hajtotta le Eve utolsó cseppig az
italát. - Hát mikor indulunk vissza?
- Most nincs idő... - és dühösen elhallgatott, amikor a csengő félbeszakította. - Megmondtam a személyzetnek, hogy ne zavarjanak. Várj meg itt - igazította el Eve köntösét, amit csak pár pillanattal korábban kezdett lefejteni róla. - Bárki is jött, el fogom küldeni. Méghozzá jó messzire.
- Ha már úgyis felálltál, hozz még egy üveggel - töltötte ki Eve vigyorogva az utolsó csepp pezsgőt. - Ezt valaki már megitta.
Roarke mulatva vágott át a hatalmas nappali puha szőnyegén. Itt akarja kezdeni, döntötte el magában, a süppedős padlón, miközben a jeges űrből rájuk ragyognak a fényes csillagok. Kivett egy hosszú szál liliomot egy porcelánvázából, és elképzelte, milyen gyönyörben részesíti vele Eve-t.
Mosolyogva fordult az előcsarnok felé, és a csillogó falak között átsietett a márvány lépcsőházon. Felkattintotta a kitekintőernyőt, és magában már elhatározta, hogy elküldi a szobapincért a fenébe, mert meg merte zavarni.
Legnagyobb meglepetésére az egyik legjobb mérnökének az arcát látta meg maga előtt.
- Carter? Valami baj van?
Carter megdörzsölte halottsápadt, izzadó arcát.
- Uram, attól tartok, hogy igen. Beszélnem kell önnel. Kérem.
- Rendben. Csak egy pillanat - sóhajtott fel Roarke, miközben lekapcsolta a képernyőt és kinyitotta az ajtót. Carter fiatal volt a beosztásához képest, húszas éveinek a közepén járt, de zseninek számított a tervezés és a kivitelezés terén. Ha valóban baj történt valahol az építkezésen, akkor legjobb lesz, ha azonnal megbeszélik.
- A szalon siklójárdájáról van szó? - kérdezte Roarke ajtónyitás közben. - Azt hittem, azt a gubancot már megoldotta.
- Nem... vagyis úgy értem, igen, uram. Megoldottam. Már tökéletesen üzemel.
- Most nincs idő... - és dühösen elhallgatott, amikor a csengő félbeszakította. - Megmondtam a személyzetnek, hogy ne zavarjanak. Várj meg itt - igazította el Eve köntösét, amit csak pár pillanattal korábban kezdett lefejteni róla. - Bárki is jött, el fogom küldeni. Méghozzá jó messzire.
- Ha már úgyis felálltál, hozz még egy üveggel - töltötte ki Eve vigyorogva az utolsó csepp pezsgőt. - Ezt valaki már megitta.
Roarke mulatva vágott át a hatalmas nappali puha szőnyegén. Itt akarja kezdeni, döntötte el magában, a süppedős padlón, miközben a jeges űrből rájuk ragyognak a fényes csillagok. Kivett egy hosszú szál liliomot egy porcelánvázából, és elképzelte, milyen gyönyörben részesíti vele Eve-t.
Mosolyogva fordult az előcsarnok felé, és a csillogó falak között átsietett a márvány lépcsőházon. Felkattintotta a kitekintőernyőt, és magában már elhatározta, hogy elküldi a szobapincért a fenébe, mert meg merte zavarni.
Legnagyobb meglepetésére az egyik legjobb mérnökének az arcát látta meg maga előtt.
- Carter? Valami baj van?
Carter megdörzsölte halottsápadt, izzadó arcát.
- Uram, attól tartok, hogy igen. Beszélnem kell önnel. Kérem.
- Rendben. Csak egy pillanat - sóhajtott fel Roarke, miközben lekapcsolta a képernyőt és kinyitotta az ajtót. Carter fiatal volt a beosztásához képest, húszas éveinek a közepén járt, de zseninek számított a tervezés és a kivitelezés terén. Ha valóban baj történt valahol az építkezésen, akkor legjobb lesz, ha azonnal megbeszélik.
- A szalon siklójárdájáról van szó? - kérdezte Roarke ajtónyitás közben. - Azt hittem, azt a gubancot már megoldotta.
- Nem... vagyis úgy értem, igen, uram. Megoldottam. Már tökéletesen üzemel.
Amikor Roarke rádöbbent, hogy az előtte álló ember reszket,
elfeledkezett a bosszúságáról.
- Baleset történt? - ragadta meg Carter karját, majd bevezette a nappaliba, és leültette az egyik fotelbe. - Megsérült valaki?
- Nem tudom... mármint azt nem tudom, baleset volt-e? - pislogott Carter üveges szemekkel. - Miss. Madam. Hadnagy - mondta, amikor belépett Eve. Próbált felállni, de erőtlenül lerogyott a fotelbe, amikor Eve visszalökte a fotelbe.
- Sokkot kapott - kapcsolt gyorsan Eve. – Próbálkozz nála azzal a flancos brandyvel, amiből tartasz itt is egy palacknyit - guggolt le, hogy a feje egy vonalba kerüljön a vendégével. - Ugye Carter a neve? Igya meg, de lassan.
- Én... - és az arca olyan lett, akár a viasz. - Azt hiszem, el fogok...
Mielőtt befejezhette volna, Eve a térdei közé nyomta a fejét.
- Lélegezzen. Ne törődjön mással, csak azzal, hogy lélegezzen. Add már azt a brandyt, Roarke - nyújtotta feléje a kezét, és Roarke már adta is a poharat.
- Térjen magához, Carter - ült le Roarke, és a háta mögé igazított egy párnát. - Igyon.
- Igen, hadnagy.
- Az Isten szerelmére, a sírba tesz ezzel az hadnagyozással.
Akár az italtól, akár a szégyentől, de némi szín költözött Carter arcára. Bólintott, kortyolt az italból, és sóhajtott egyet.
- Elnézést. Azt hiszem, már oké vagyok. Egyenesen ide jöttem. Nem tudom, egyedül... Nem tudom, mi mást tehettem volna - temette tenyerébe az arcát, mint egy kiskölyök, aki belenézett egy horrorvideóba. Kapkodva szedte a levegőt, és gyorsan kimondta, mi történt: - Drew-ról van szó. Drew Mathiasról, a szobatársamról...
További könyvinformáció...
- Baleset történt? - ragadta meg Carter karját, majd bevezette a nappaliba, és leültette az egyik fotelbe. - Megsérült valaki?
- Nem tudom... mármint azt nem tudom, baleset volt-e? - pislogott Carter üveges szemekkel. - Miss. Madam. Hadnagy - mondta, amikor belépett Eve. Próbált felállni, de erőtlenül lerogyott a fotelbe, amikor Eve visszalökte a fotelbe.
- Sokkot kapott - kapcsolt gyorsan Eve. – Próbálkozz nála azzal a flancos brandyvel, amiből tartasz itt is egy palacknyit - guggolt le, hogy a feje egy vonalba kerüljön a vendégével. - Ugye Carter a neve? Igya meg, de lassan.
- Én... - és az arca olyan lett, akár a viasz. - Azt hiszem, el fogok...
Mielőtt befejezhette volna, Eve a térdei közé nyomta a fejét.
- Lélegezzen. Ne törődjön mással, csak azzal, hogy lélegezzen. Add már azt a brandyt, Roarke - nyújtotta feléje a kezét, és Roarke már adta is a poharat.
- Térjen magához, Carter - ült le Roarke, és a háta mögé igazított egy párnát. - Igyon.
- Igen, hadnagy.
- Az Isten szerelmére, a sírba tesz ezzel az hadnagyozással.
Akár az italtól, akár a szégyentől, de némi szín költözött Carter arcára. Bólintott, kortyolt az italból, és sóhajtott egyet.
- Elnézést. Azt hiszem, már oké vagyok. Egyenesen ide jöttem. Nem tudom, egyedül... Nem tudom, mi mást tehettem volna - temette tenyerébe az arcát, mint egy kiskölyök, aki belenézett egy horrorvideóba. Kapkodva szedte a levegőt, és gyorsan kimondta, mi történt: - Drew-ról van szó. Drew Mathiasról, a szobatársamról...

Na neeee! :D Annyira belezuhantam az olvasásba, hogy néztem, miért nincs tovább. :D
VálaszTörlésSürgősen olvasnom kell tovább! :D