Halálos árulás - részlet

Részlet a 3. fejezetből:

- Peabody, szeretnék feltenni egy kislányoknak való kérdést - mondta Eve, miközben Roarke társaságában a kijárat felé lépdeltek. 
- Én még teljes egészében kislány vagyok. 
- Remek. Ha összevesznél a barátoddal, esetleg nem tetszene neked az egész kapcsolat, vagy ilyesmi, akkor játszogatnál az ajándékával? 
   - Erre csak határozott nemmel felelhetek. Ha nagyon összevesznék vele, még a képébe is vágnám. Egy esetleges szakítás esetén ejtenék néhány könnycseppet és eldugnám egy fiók mélyére. Ha csak kicsit balhéztunk össze, akkor pedig eldugnám, amíg jobbra nem fordulnak a dolgok. De az ember csak akkor viseli a testén a szerelmétől kapott ajándékot, ha azzal mindenkinek el akar dicsekedni. 
   - És ezek a szabályok mennyire vannak kőbe vésve? Mert szerintem a gondolatmeneted meglehetősen zavaros. Ennek ellenére én is erre a következtetésre jutottam. Hé - kapta el Roarke karját, mert a férje megrántotta a nyakláncát, és az óriási, könnycsepp alakú gyémánt, amit egyszer régen még tőle kapott, kicsusszant az inge alól. 
   - Csak ellenőriztem. Ezek szerint még mindig szeretsz. 
   - De ezt nem úgy hordom, hogy mindenki lássa - közölte Eve elégedetten. 
   - De nem is nagyon titkolod. 
   Eve látta, hogyan csillog a férje szeme, és figyelmeztetően összevonta a szemöldökét. 
   - Meg ne próbálj megcsókolni ennyi ember előtt, mert leütlek. Gyere, Peabody, beszélgessünk el egy kicsit ezzel a Barryvel - csúsztatta vissza Eve az inge alá a gyémántot. - Varrjuk el ezt a szálat. Veled pedig - bökte meg Roarke mellkasát - később majd szeretnék elbeszélgetni a médiáról. 
   - Rendelkezésedre állok, amikor csak akarod. Ez a leghőbb vágyam. 
   De amint meghallotta, hogy valaki nagyon halkan egy ír balladát dudorász a háta mögött, lefagyott az arcáról a mosoly. 
   Mielőtt megfordulhatott volna, egy kar kapta el hátulról a nyakát. Áthelyezte a testsúlyát, és már majdnem ellentámadásba lendült, amikor a füle mellett felcsendülő kacagás visszaidézte a dublini sikátorokban eltöltött gyerekkort. 
   Majd háttal keményen a falhoz csapódott, és belenézett egy halott ember nevető szemébe. 
   - Nem vagy már olyan gyors, mint hajdanán, igaz, cimbora? 
   - Talán nem - kapta elő villámgyorsan Eve a fegyverét, és az ismeretlen torkának szegezte. - Én viszont igen. Lépj hátra, seggfej, vagy meghalsz. 
   - Elkéstél - dörmögte Roarke. - Ő már halott. Mick Connelly, mit keresel itt ahelyett, hogy a pokolban foglalnád nekem a helyet? 
   Mick úgy vihogott, mintha nem is szorítanának a torkához egy lézerpisztolyt. 
   - Ó, nem lehet csak úgy megölni az ördögöt, csak akkor, ha ő is akarja. Nem így van? Nem így van, te csirkefogó? 
   És Eve elképedve figyelte, hogy a két felnőtt férfi úgy vigyorog, mint két komplett idióta. 
   - Nyugodj meg, kedvesem - fogta meg Eve fegyvert markoló kezét Roarke, és gyengéden a föld felé fordította a veszélyes szerszámot. - Ez a randa gazember tulajdonképpen nem más, mint egy régi barát. 
   - Pontosan az vagyok. Egy régi barát. Csak nem női testőrt fogadtál magad mellé? 
   - Rendőrt - vigyorodott el szélesen Roarke. 
   - Jééézus - lépett hátra kuncogva Mick, miközben játékosan megveregette Roarke arcát. - Régebben nem barátkoztál ilyen szorosan a jelvényesekkel. 
   - Most is csak vele. Ugyanis a feleségem. 
   Mick a szívére szorította a kezét. 
   - Nem is kell lelőnie. Elég, ha megvárja, amíg elvisz a megrázkódtatás. Persze, már hallottam róla. Roarke-ról sokfelé hallhat az ember. De igazán sohasem hittem el – hajolt meg udvariasan, miközben Eve visszatolta a fegyverét a tokjába, majd mielőtt védekezhetett volna, el kellett szenvednie egy kézcsókot. - Nagyon örülök, hogy találkoztunk, hölgyem. Ennél nagyobb boldogságot el sem tudnék képzelni. Michael Connelly a becsületes nevem, de a barátaim, melyek közé remélem, önt is sorolhatom, szólíthatnak Micknek. Réges-régen a férje és én nagyon jó pajtások voltunk. És nagyon rosszak is. 
   - Dallas. Dallas hadnagy - de felengedett, mert a nyári faleveleket idéző zöld szem rákacsintott. - Eve. 
   - Remélem, megbocsátod az... Megbocsátod, hogy ilyen hevesen üdvözöltem az én régi cimborámat, de az izgatottság ezt hozta ki belőlem. 
   - Az ő nyaka, nem az enyém. Mennem kell – fordult Roarke felé Eve, majd Mick felé nyújtotta a kezét, de a mozdulat inkább kézfogásra ösztönzött, mintsem csókra. - Örülök, hogy találkoztunk. 
   - Szintúgy. És remélem, a jövőben még fogunk is. 
   - Persze. Szia - köszönt el Roarke-tól Eve, majd odaintett a szájtátva bámuló Peabodynak, és megindult az ajtó felé...


Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

„Van egy holttestünk, amely úgy néz ki, mint az egyik nyomozó, egy ház tele hollywoodi hírességekkel, és egy médiagépezet, ami úgy fogja felfalni az egészet, mintha csokoládé lenne.”
#34 Halálos híresség

Hamarosan:

Népszerű bejegyzés

Archívum

Follow on Bloglovin