A halál szemtanúi - részlet

Részlet az 1. fejezetből:

A halálnak mindig akad közönsége. 
Öltsön bár szörnyű vagy vidám álarcot, jelenjen meg sötét humorral vagy komoran, az emberiség mindig is kedvtelve figyelte a legnagyobb bűneseteket, legyenek azok valósak, avagy kitaláltak.
És a történelem során a színház utolsó sorába mindig is a halál árulta a jegyeket. A rómaiak a Colosseum bejárata előtt tülekedtek, hogy láthassák a gladiátorokat, miközben véres darabokra vagdalják egymást. Vagy feledve az egész napos unalmat, néhány szerencsétlen keresztény és a fölöttébb boldog oroszlánok találkozását az ujjongó tömeg előtt. 
   Ezeknek az egyenlőtlen küzdelmeknek szerfelett könnyedén meg lehetett jósolni a végkimenetelét. Az emberek mégsem azért mentek el a cirkuszba, hogy hátha ezúttal a keresztények győzedelmeskednek. Csak az eredmény érdekelte őket, meg a vér és a kiontott belek. 
   És azzal a megnyugtató érzéssel tértek haza, hogy megkapták a pénzük ellenértékét - ráadásul ők maguk sérülés nélkül megúszták a kalandot, és egyben maradtak. Ha az ember nem érintett egy gyilkosságban, könnyedén elhiszi, hogy nem is olyan szörnyű az élete, mint eddig hitte. 
   Az emberi természetet vagy az efféle szórakozás utáni vágyat nem változtatta meg az eltelt egy- vagy kétezer esztendő. Az oroszlánok és a keresztények küzdelme már a múlté, a halál még 2059 végén is igen keresett árucikknek számított, ami az egekbe tornázta a nézettséget. 
   Természetesen sokkal civilizáltabb módon, mint régen. 
   A családok, az udvarló párok, a világfiak és vidéki rokonaik kitartóan álltak sorban, hogy leszurkolják nehezen megkeresett pénzük a gyilkosság illúziójáért. 
   Eve Dallas a bűnnel és a bűnhődéssel foglalkozott, különösen a gyilkossággal. Ez volt a szakterülete. De ma este ő is ott ült kiöltözve a nézőtéren, és figyelte a színpadon bonyolódó történetet. 
   - Ő tette. 
   - Hmm? - Roarke figyelmét legalább annyira lekötötte, hogy szórakozni látja a feleségét, mint maga a darab. Eve a székében előredőlve figyelte a játékot, miközben keresztbe tett kezén támaszkodott a páholy korlátján. Brandyszínű szemével a színpadot és a színészeket fürkészte, és figyelme akkor sem lankadt, amikor elérkezett a szünet és legördült a függöny. 
   - A Vole fiú. Ő ölte meg azt a nőt. Betörte a fejét a pénzéért. Igazam van? 
   Roarke arra használta a szünet első pillanatait, hogy mindkettőjüknek töltsön egy pohár pezsgőt abból a palackból, amit még idejekorán behűtött. Mielőtt elindultak, nem tudta, hogy fog a felesége reagálni arra, ha egy gyilkosságot arra használnak fel, hogy szórakoztassák az embereket, de most boldogan látta, hogy Eve megőrizte a jókedvét. 
   - Elképzelhető. 
   - Nem kell elárulnod. Tudom - vette el Eve a poharat, és Roarke szemébe nézett. 
Micsoda bámulatos ember, gondolta magában. Varázslatos légkör vette körül, és a nők mindig felderültek a közelében. Sötét haj keretezte az arcát, kiemelte hosszúkás csontjait miközben a tekintete végigfutott rajta, telt ajkai halvány mosolyra húzódtak. 
   És mintegy véletlenül kinyújtotta a kezét, és végigsimított Eve haján. És azok a szemek, az a csillogó, csaknem tüzesen izzó, kék szempár, amitől mindig megdobbant a szíve. 
   Félelmetesnek érezte, hogy ez a férfi egyetlen pillantásával a feje tetejére állíthatja. 
   - Mit bámulsz? 
   - Szeretlek nézni - és ahogy Roarke zengő, enyhe ír akcentussal fűszerezett hangján kiejtette ezt a mondatot, megtette a hatását. 
   - Tényleg? - billentette oldalt a fejét Eve. Megnyugtató érzés töltötte el, mert tudta, hogy egész este nincs más dolga, csak az, hogy a férjével legyen, és élvezze a társaságát. Elharapta a torkából feltörő kuncogást. - Cicázni akarsz velem egy kicsit? 
   Roarke vidáman letette a poharát, és ujjaival végigsimított Eve lábán, fel egészen a szűk és rövid szoknyájáig. 
   - Perverz. Azonnal hagyd abba. 
   - Te kérted. 
   - Nincs benned semmi szégyenérzet - de szavaival ellentétben Eve jókedvűen felnevetett, és visszaadta a férjének a letett pezsgőspoharat. - Itt a nézők felénél látcső is van. És mindenki szeretne vetni rád egy pillantást. 
   - Ellenkezőleg. Szerintem a csinos feleségemet kukkolják, a gyilkossági osztály nyomozóját, aki elcsavarta a fejemet. 
   Eve pont olyan gúnyosan mosolygott, mint ahogy azt Roarke számította. Előrehajolt, és finoman beleharapott az alsó ajkába. 
   - Fékezd magad - figyelmeztette Eve. - Különben el kell adnunk a jegyeket. 
   - Alapjában véve még friss házasnak számítunk. És egy ifjú pártól teljesen elfogadott, ha nyilvános helyen smaciznak. 
   - Mintha bármikor is törődtél volna az illemmel - tolta el magától Eve biztonságos távolságra a férjét. - Ezek szerint te csődítetted ide őket - fordult vissza Eve, és elnézett a többi néző feje felett. 
   Nem sokat értett a tervezéshez vagy az építészethez, de a teremről első pillantással meg lehetett állapítani, hogy első osztályú közönség számára emelték. Úgy vélte, Roarke a legjobb szakembereket gyűjtötte egybe, hogy a patinás épület ismét a régi fényében tündököljön. 
   A szünet alatt emberek járkáltak ki és be a hatalmas, többszintes színházterembe. A beszélgetésük egyetlen, fojtott morajjá olvadt össze. Néhányan valóban gyilkossághoz öltöztek...

Share:

2 megjegyzés:

„Van egy holttestünk, amely úgy néz ki, mint az egyik nyomozó, egy ház tele hollywoodi hírességekkel, és egy médiagépezet, ami úgy fogja felfalni az egészet, mintha csokoládé lenne.”
#34 Halálos híresség

Megjelent:

Népszerű bejegyzés

Archívum