A halál fényében - részlet

Részlet az 1. fejezetből:

Eve-et nem érte meglepetésként, hogy a média kiszagolta a gyilkosságot, és mielőtt megérkezett volna a csillogó épülethez, ahol Cicely Towers valaha lakott, a hiénák már el is özönlötték a helyszínt. Távirányítású kamerák és buzgó riporterek táboroztak az épület mellett. Nem riasztotta őket az sem, hogy hajnali háromra járt az idő, és úgy zuhogott, mintha dézsából öntenek. Eve látta szemükben a csillogást, ami a ragadozók sajátja.
A sztori, a préda és az olvasószám a jutalom. 
   Figyelmen kívül hagyta a feléje fordított kamerákat és a hozzá kiabált kérdéseket, pedig azok fullánkként döftek a gondolatai közé. Már hozzászokott, hogy kilépett a névtelenségből. A télen lezárt ügye reflektorfénybe emelte. Nemkülönben a Roarke-kal kialakult kapcsolata. Acélos pillantással mérte végig azt a riportert, aki elég tökös volt ahhoz, hogy elállja az útját. 
   Gyilkosság történt. De az erőszakos halál csak első pillantásra érdekes, a nyilvánosság hamar elveszíti iránta az érdeklődését. 
   Roarke viszont mindig címlapon szerepelt. 
   - Mit tud felmutatni, hadnagy? Van már gyanúsítottja? És indíték? Megerősíti azt a híresztelést, hogy Towers vizsgálóbírónőt lenyakazták? 
   Eve lassított a léptein, és pillantásával végigsöpört a csöpögő, vad tekintetű riporterseregen. Ő maga is bőrig ázott, kimerült, és felzaklatta az eset, mégis óvatosan viselkedett. Már megtanulta, hogy ha egy kis darabkát is kiad magából a médiának, azok kifacsarják, kicsavarják, és szárazra szívják. 
   - Jelen pillanatban hivatalosan nem mondhatok mást, mint azt, hogy folyik a nyomozás Cicely Towers vizsgálóbírónő halálának ügyében. 
   - Maga kapta a megbízást? 
   - Én vezetem a nyomozást - felelt kurtán, majd két egyenruhás rendőr között benyomakodott a kapun. 
   Az előcsarnokot virágokkal rakták tele: hosszú sorban álltak egymás mögött a színes szirmok, amitől rögtön az, az érzése támadt, hogy valamilyen egzotikus helyre érkezett mint az a sziget, ahol három őrületes napot töltött Roarke társaságában, miközben a sebesüléséből lábadozott, és kicsit összeszedte magát. 
   Nem vesztegette azzal az idejét, hogy mosolyogjon az emlékein, mint azt talán más körülmények között tette volna. Ehelyett megvillantotta jelvényét, és a terrakotta padlócsempéken kopogó léptekkel a legközelebbi lift felé vette az irányt. 
   Az épületen belül még több rendőr tartózkodott. Ketten a portáspult mögött éppen a számítógépes biztonsági rendszert vizsgálták, többen a bejáratot figyelték, mások pedig a felvonók aknáit őrizték. Nagyobb erőt képviseltek a szükségesnél, de ez érthető. Cicely Towers vizsgálóbírónő közéjük tartozott. 
   - Biztosították az áldozat lakását? - kérdezte Eve a hozzá legközelebb állótól. 
   - Igenis, asszonyom. Amióta nulla kettő tízkor vettük a hívását, senki sem lépett ki vagy be. 
   - Kérek egy másolatot a biztonsági diszkekről - lépett be Eve a liftbe. - Kezdetnek az elmúlt huszonnégy óráról... - pillantott le a rendőr mellén viselt névtáblára. - Biggs. Hét nulla nullától teljes részletességgel. 
   A hatvanegyedik emelet egyetlen részlete sem maradhat ki parancsolta, mielőtt a felvonó átlátszó ajtaja csendben bezárult mögötte. A hatvanegyediken süppedős szőnyeg és egy múzeum csendje fogadta. Keskeny folyosók vezettek mindenfelé, mint az utóbbi fél évszázad minden lakótömbjében. A falakat tökéletes fehér festés borította, melyet szabályosan ismétlődő távolságokban tükrökkel szakítottak meg, hogy legalább a tér hamis illúzióját megteremtsék. 
   De odabent erre már nem volt szükség. Minden szintre csak három lakást terveztek. Eve kikódolta a 61 lakás ajtaját rendőrségi mesterkódjával, és belépett. Az ajtó túloldalán szolid elegancia fogadta. 
   Rádöbbent, hogy Cicely Towers szerette kényeztetni magát. Mint ahogy szerette a kényelmes életet is. Eve előhúzta a helyszínelő csomagból a zsebkameráját, felcsíptette a dzsekijére, és végigpásztázta vele a nappalit. Felismerte két divatos, huszonegyedik századi festő képét, melyeket a halvány rózsaszín falra akasztottak a széles, alakú
társalgóasztal fölé. Magát az asztalt rózsaszín és zöld csíkok díszítették. Roarke áldásos hatása révén könnyedén azonosította a festményeket és a díszítés egyszerűsége mögött csendben megbúvó jólétet. 
   Mennyit kereshet egy vizsgálóbíró évente? Tette fel magának a kérdést, miközben a kamera szorgalmasan rögzítette a látottakat. 
   Mindent gondosan rendbe rakva talált, talán túl gondosan is, de Eve-nek eszébe jutott, hogy Cicely Towers mindig is aprólékos asszony hírében állt. Ez megnyilvánult mind az öltözködésében, mind a munkájában, és abban is, hogy rendben tartotta környezetét. 
   De mit kereshetett egy elegáns, okos, rendezett körülmények között élő nő egy olyan mocskos környéken, ráadásul egy undok éjszaka kellős közepén? ...

Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

„Van egy holttestünk, amely úgy néz ki, mint az egyik nyomozó, egy ház tele hollywoodi hírességekkel, és egy médiagépezet, ami úgy fogja felfalni az egészet, mintha csokoládé lenne.”
#34 Halálos híresség

Megjelent:

Népszerű bejegyzés

Archívum