A várost elárasztották a színek, a hangok, az erő, és ezzel együtt a becstelenség és a nemtörődömség is. Eddig ezt még sohasem vette észre. Szerette New Yorkot, de ritkán vette szemügyre figyelmesebben.
Ha már a városban is a házassága tudat alatti metaforáját látja, akkor éppen itt az ideje, hogy bekapja a szójadog maradékát, és visszatérjen a munkájához.
Látta, hogy egy tizenkét éves forma fiú nekimegy egy öltönyös, aktatáskás férfinak, aki a sarkon próbált meg taxit fogni. Hallotta a gyors párbeszédet.
- Figyelj jobban, kölyök.
- Elnézést, uram.
És látta a villámgyors mozdulatot, ahogy az apró kéz kiemelt az öltönyzsebből egy tárcát.
Még mindig a szójadogon rágódva elindult feléjük, és éppen abban a pillanatban ért oda, mielőtt a srác eltűnt volna a tömegben. Elkapta a gallérját.
- Várjon - kiáltott az öltönyös felé.
A férfi bosszankodva pillantott hátra.
- Sietek.
- Nehéz lesz kifizetni a taxit a tárcája nélkül - árulta el Eve.
A férfi ösztönösen a zsebéhez nyúlt, majd megpördült.
- Mi a fene ez? Add vissza a pénzem, te kis csirkefogó! Hívom a zsarukat.
- Nyugodjon meg, én is zsaru vagyok. El a kezekkel! - csattant fel Eve, amikor a férfi a gyerek után nyúlt.
- Add vissza neki, nagyfiú.
- Nem értem, miről beszél. Engedjen el. Vár a mamám.
- Bárki is vár, most az egyszer nem viszel neki semmit. Add vissza az úr tárcáját, és mára elég. Jól csinálod - folytatta, miközben a gyerek szeplős arcát figyelte. - Nem csak, hogy teljesen ártalmatlannak látszol, de a kezed is gyors, és ügyes. Ha nem nézek véletlenül oda, megúszod.
- Asszonyom, azt akarom, hogy tartóztassa le ezt a gyereket.
- Nyugodjon meg... - nyúlt bele Eve a fiú zsebébe, és kivette a tárcát. Kinyitotta, és elolvasta a beleírt nevet. - Marcus - adta vissza a jogos tulajdonosának. - Látja, visszakapta. Nem történt semmi.
- Börtönben a helye.
Eve érezte, hogy a gyerek reszket. Roarke-ra gondolt, ahogy Dublin utcáin rohangál, miközben elcsen egy-egy tárcát, amit aztán hazavisz az apjának, aki az eredménytől függetlenül, szinte biztos, hogy elveri.
- Rendben. Akkor irány egy őrszoba, ahol az elkövetkező néhány órát papírmunkával tölthetjük.
- Nincs időm...
- Akkor jobb lesz, ha leinti azt a taxit.
- Nem csoda, ha a várost elözönlik a bűnözők, amikor a rendőrség ilyen lekezelően bánik a törvénytisztelő állampolgárokkal.
- Aha, csakis ez lehet az oka - felelt Eve, miközben a férfi bemászott a taxijába, és becsapta az ajtót. - Gyere csak, aranyom - pördítette maga felé a gyereket, és megint megnézte a fiatal arcot. - Mi a neved? És, hogy ne kelljen hazugságon törni a fejed, elég lesz a keresztneved.
- Billy.
Eve tudta, hogy hazudik, de nem foglalkozott vele.
- Oké, Billy, mint ahogy azt már mondtam, nagyon jó vagy. De nem a legjobb. Legközelebb majd olyasvalaki fog nyakon csípni, aki nem annyira érzelgős, mint én.
- A francba - de Billy halványan elvigyorodott.
- Jártál már javítóban?
- Talán.
- Ha igen, akkor tudod, milyen ócska hely. Vacak a kaja, és minden áldott nap tanulni kell, ami talán még ennél is rosszabb. Ha valami gondod van otthon, vagy bárhol, hívd fel ezt a számot - halászott ki a zsebéből egy kártyát.
- Dufus? Az meg mi a fene?
- Duchas. Egy menedékhely. Sokkal jobb, mint a javító - tette hozzá, amikor a srác elhúzta a száját. - Mondd nekik, hogy Dallas küldött.
- Aha, jó.
- Tedd a zsebedbe. Legalább addig ne dobd el, amíg látlak. Semmi értelme megsértened, amikor megmentettem a segged a cellától.
- Ha nem kap el, most lenne egy pénztárcám.
Okostojás, gondolta Eve. Nagyon odavolt az okostojásokért.
- Most megfogtál. Na, tűnés!
A fiú nekilódult, majd amikor pár lépés távolságra ért, megpördült, és Eve-re vigyorgott.
- Hé! Zsaru létére nem is olyan seggfej.
Ez pedig, gondolta Eve, sokkal nagyobb köszönet, mint amit az öltönyös elnyökögött. Némileg jobban érezve magát, ő is leintett egy taxit.
További könyvinformáció...
