Most, hogy nem a büntetésére várt, Eve rádöbbent, hogy egy igazgatói iroda teljesen másképp néz ki, mint ahogy az az emlékeiben élt. Nem mintha annak idején problémák lettek volna a magatartásával. Gyermekkora nagy része azzal telt, hogy igyekezett észrevétlen maradni, és miközben sodródott, egyre csak a napot várta, amikor eléri a kort, hogy törvényesen maga mögött hagyhatja a börtönnek érzett iskolapadot.
Nem mindig járt sikerrel. Néha túl nagyra nyitotta a száját, és ilyenkor bizony el kellett látogatnia az igazgatói irodába. Hálás volt az államnak, amiért gondoskodott róla, védte, taníttatta, otthont biztosított neki és etette.
Hálás volt a kapott ruhákért, még akkor is, ha előtte már más is viselte, de leginkább annak örült, hogy egyáltalán nem emlékezett, hogyan került az otthonba.
Most viszont eszébe jutottak önelégült tanárai és a csalódott homlokráncolások, mellyel nem mindig tudták palástolni vélt felsőbbrendűségüket.
Na meg a véget nem érő, mindent felemésztő unalom.
Neki természetesen nem valami elegáns, a létező legjobb segédeszközökkel felszerelt magániskola jutott, ahol a tantermek ragyogtak a tisztaságtól, és a tanárok, valamint a vasalt egyenruhás diákok aránya sem lépte át az ideális l :6-ot.
Bátran fel merte volna tenni a következő havi fizetését, miszerint a Sarah Child Academy folyosóin nem verekednek a diákok, mint ahogy az ajtózárakat sem robbantják ki házi készítésű minibombákkal.
Ellenben, legalábbis ezen a napon, beköszönt a halál.
Miközben a zöldellő szobanövényekkel és ízléses teáskannákkal otthonossá varázsolt igazgatói irodában várakozott, a kéziszámítógépe segítségével gyorsan utánanézett, ki is az áldozat valójában.
Craig Foster. Huszonhat éves, priusza nincs. A szülei New Jersey-ben élnek, ráadásul még mindig egymással. Craig is ott született, és ott is nőtt fel. A Columbián szerezte meg a tanári diplomáját, ahol kitüntetéssel végezte el a történelem szakot.
Tavaly júliusban feleségül vette Lissette Bolviart.
Eve a fiatalember igazolványképét nézegette, és elgondolkodott. Craig roppant lelkesnek és frissnek látszott rajta. Egy jóképű, tiszta tekintetű, gesztenyebarna bőrű fiatalember. Sötét szempár és sötét haj, melyet oldalt és a tarkójánál felnyírva, a feje tetején viszont magasra tornyozva viselt.
Maga elé idézte a nemrég látott holttestet, és visszaemlékezett, hogy fekete színű, ezüstcsíkos, bokapántos, zselétalpú cipője is a legfrissebb divatot tükrözte. Méghozzá nem is a legolcsóbb divatot. Emellett viszont egy elnyűtt, barna sportdzsekiben járt. A karórája is megdöbbentően sokba kerülhetett, akárcsak a bal keze mutatóujján viselt aranygyűrű.
Az az érzése támadt, a helyszíni szemle végén Peabody még ötven dollárt sem fog találni Craig zsebében.
Gyorsan feljegyzett néhány kérdést.
Hogyan került Craighez a forró csokoládé?
Ki férhetett hozzá a csészéjéhez?
Egy egész osztályt tanított egyszerre, vagy csupán egy kisebb csoportot?
Idő. Ki és mikor látta utoljára életben az áldozatot, és mikor fedezték fel a holttestet?
Biztosítási kötvény. Ki a kedvezményezett?
Nyílt az ajtó. Eve felpillantott...
További könyvinformáció...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése